Éjszakánként dolgozott. Aventurin, jáspis, karneol – a kövek sorra keltek életre a keze alatt. Nyakláncok, karkötők, fülbevalók születtek a csendes órákban. Balázs rendszeresen érte jött az elkészült darabokért, bevitte őket a galériába, majd néhány nap múlva telefonált: mind elfogyott. Az érdeklődés egyre nőtt, a megrendelések sokasodtak.
— Gergő tud erről? — kérdezte egyszer.
— Nem beszélünk egymással — felelte Eszter higgadtan.
— És a válás?
— Találtam ügyvédet. Elindítjuk a folyamatot.
Balázs nem játszotta a megmentőt. Csendben segített: adott néhány hasznos elérhetőséget, segített albérletet találni. Amikor Eszter a bőröndjeit pakolta, Gergő az ajtófélfának dőlve gúnyosan nevetett.
— Egy hét, és visszakönyörögsz. Négykézláb jössz majd.
Eszter becsukta a csomagtartót, és szó nélkül kilépett az ajtón.
Hat hónap telt el. Egy kétszobás lakás a város szélén, két gyerek, rengeteg munka. A rendelések szinte özönlöttek. A galéria önálló kiállítást ajánlott neki. Közösségi oldalt indított, feltöltötte az alkotásairól készült képeket, és a követők száma napról napra emelkedett.
Balázs időnként átjött, könyveket hozott Lillának és Leventének, telefonon is tartották a kapcsolatot. Nem tolakodott, nem sürgetett semmit. Egyszerűen jelen volt.
— Anya, tetszik neked? — kérdezte Lilla egy este.
— Igen — mosolyodott el Eszter.
— Nekünk is. Ő nem kiabál.
Egy év múlva, egy egyszerű vacsora közben Balázs megszólalt:
— Azt szeretném, ha velem lennétek. Mindhárman.
Nem volt térdre ereszkedés, sem virágcsokor. Eszter mégis tudta, hogy készen áll.
Két évvel később Gergő egy bevásárlóközpont folyosóján sétált. Miután elvesztette az állását, rakodóként helyezkedett el — Márk három hónap után kirúgta, amikor megtudta, hogyan bánt a feleségével. Albérleti szoba, tartozások, magány maradt utána.
Egy ékszerüzlet kirakata előtt pillantotta meg őket.
Eszter világos kabátban állt, gondosan rendezett hajjal, nyakában az a bizonyos aventurin nyaklánc. Balázs fogta a kezét. Levente és Lilla nevetve meséltek valamit.
Gergő megtorpant, és a kirakat üvegén át figyelte, ahogy beszállnak az autóba. Látta, ahogy Balázs kinyitja Eszternek az ajtót, és ahogy a nő rámosolyog.
Aztán a saját tükörképére esett a tekintete. Kopott dzseki, sápadt arc, üres tekintet.
Elveszítette a királynőjét. Ő pedig megtanult nélküle élni.
És ennél súlyosabb büntetés nem is kellett: túl későn döbbent rá, mit dobott el magától.