A beszélgetésük közben szóba került az is, hogyan vesznek el az emberek a mindennapok apró-cseprő gondjaiban, és miként temetik maguk alá a saját álmaikat. Balázs többször felkérte táncolni, pezsgőt hozott neki, könnyedén nevetett, mintha mindig is ismerték volna egymást. Eszter közben észrevette, hogy Gergő az asztal mellől figyeli őket. A férfi arca egyre komorabb lett, tekintete megkeményedett.
Amikor az este végén elindult hazafelé, Balázs kikísérte a parkolóig.
— Eszter, ha egyszer újra komolyan foglalkozna az ékszerekkel, hívjon fel — nyújtotta át a névjegyét. — Tudok olyan emberekről, akik értékelnék az ilyesmit. Nem udvariasságból mondom, valóban szükségük van rá.
Eszter átvette a kártyát, és csendben bólintott.
Otthon Gergő szinte azonnal robbant.
— Mit műveltél ma este? Folyton azzal a Balázzsal voltál! Mindenki látta, érted? Úgy nézett ki, mintha a feleségem más férfi után futna!
— Nem futottam senki után. Beszélgettünk.
— Beszélgettetek? Háromszor táncoltatok! Háromszor! Márk is kérdezgette, mi zajlik köztetek. Égtem a szégyentől!
— Téged mindig minden miatt szégyenérzet gyötör — felelte Eszter, miközben levette a cipőjét, és a bejárat mellé tette. — Kínos neked, ha elviszel valahova, kínos, ha rám figyelnek. Van egyáltalán valami, amiért nem szégyenkezel?
— Elég legyen! Attól, hogy felvettél egy csinos ruhát, még nem lettél senki. Egy háztartásbeli vagy. Az én pénzemből élsz, és most még hercegnőt is játszol?
Korábban ilyenkor sírva vonult volna a hálószobába, és a fal felé fordulva hallgatott volna. Most azonban valami megváltozott benne. Talán eltört, talán épp a helyére kattant.
— A gyenge férfiak rettegnek az erős nőktől — mondta halkan, szinte nyugodtan. — Tele vagy kisebbrendűséggel, Gergő. Attól félsz, hogy egyszer észreveszem, milyen kicsinyes vagy.
— Takarodj innen!
— Beadom a válópert.
A férfi némán bámulta. A szemében most először nem düh villant, hanem tanácstalanság.
— Két gyerekkel hova mennél? A gyöngyeidből nem fogsz megélni.
— De igen.
Másnap reggel elővette a névjegyet, és tárcsázta a számot.
Balázs nem sürgette. Kávézókban találkoztak, átgondolták a lehetőségeket. Mesélt egy ismerőséről, aki egy kézműves galériát vezet, és arról, hogy az emberek belefáradtak a tömeggyártott holmikba, egyre inkább az egyedit keresik.
— Tehetséges, Eszter. Ritka, amikor valakiben az érzék és a szakmai tudás egyszerre van jelen.
Eszter pedig újra nekilátott.