A gyógyszerekkel teli papírzacskót szorongatva lépett be Gabriella lakásába. A következő pillanatban azonban majdnem visszafordult: legszívesebben ott helyben kitört volna belőle minden felgyülemlett düh. Már nyitotta a száját, hogy kimondja, amit gondol, aztán mégis visszanyelte a szavakat. Inkább kíváncsi lett, meddig fajul ez a komédia.
A nappaliból élénk kacagás hallatszott. Gabriella a kanapén foglalt helyet, mellette két régi barátnője ült, és szemmel láthatóan remekül szórakoztak valamin.
— Ó, megérkezett Rékácska! Aranyos vagy, hogy jöttél! Mi lapul abban a zacskóban? Ugye mindent beszereztél, amit felírtam? Tedd csak le a komódra — csacsogta vidáman a „súlyos beteg”.
Réka végigmérte a társaságot.
— Úgy látom, egészen jó formában van. Akkor talán az injekcióval sem kell ma bajlódnunk? — kérdezte hűvös meglepetéssel.
— Ugyan, dehogy vagyok jobban! — legyintett Gabriella. — Csak leültem egy kicsit a lányokkal. Olyan ritkán jutnak el hozzám. A nyavalyám megvár, nem szalad el. Holnap is foglalkozhatok vele.
— Igazán figyelemre méltó hozzáállás — jegyezte meg Réka szárazon. — Akkor nem is zavarok tovább. Szép estét.
— Micsoda? Hová készülsz? — csattant fel az anyósa. — Ki fog megteríteni? Ki szeleteli fel a sajtot meg a kolbászt? A salátát is össze kell dobni. Menj csak a konyhába, és készíts pár pirítóst a kedvenc szendvicseimhez! A zöldségeket mosd meg, aprítsd fel. Vendégeim vannak, nem látod? Nekem nincs időm, ráadásul rosszul is vagyok. Ne ácsorogj ott, csinálj már valamit! — záporoztak az utasítások.
— Tessék? — Réka szinte levegőt sem kapott a felháborodástól. — Erről szó sem volt. A vezényszavakat pedig tartsa meg magának, rám nem hatnak. Azért jöttem, mert azt hittem, tényleg beteg. De ahogy látom, semmi baja, ugyanaz a műsor, mint mindig. Úgyhogy én most hazamegyek. Szórakozzanak csak nyugodtan — és ne feledje, az ital nem tesz jót a vérnyomásának.
Választ sem várva sarkon fordult, és határozottan becsapta maga mögött az ajtót.
A nappaliban néhány másodpercig csend ült a társaságra, majd az egyik barátnő felnevetett.
— Na, Gabriella, akkor most magunknak terítünk? Csúnyán lepattintott a menyed! Már majdnem elhittük, hogy ugrani fog egy csettintésedre, és kiszolgál bennünket. Úgy tűnik, most te kaptál leckét.
— Már megint kimutatta a foga fehérjét — dohogta Gabriella. — Makacs és kezelhetetlen. Majd még beszélek vele. Megtanulhatná végre, hogyan illik bánni az anyósával.
— Ugyan már, hagyd ezt a mártírjátékot — legyintett a másik asszony vidáman. — Kelj fel, semmi bajod. Nem kell itt a színjáték, mi nem vesszük be. Megterítünk mi magunknak, azért jöttünk, hogy jól érezzük magunkat, nem azért, hogy drámát nézzünk. — És nevetve indultak a konyha felé.