Attól a naptól kezdve mintha darabjaira hullott volna mindaz, amit addig biztos rendnek hitt az életében. Nem fért a fejébe, miként történhetett meg, hogy a férje egy ilyen nő kedvéért háttérbe szorította őt. A gondolat újra és újra visszatért, és lassan felemésztette a maradék önbizalmát is.
Három esztendő telt el azóta, hogy a férfi kilépett az életéből, amikor a fia bejelentette: megnősül. Gabriella még mindig nem tudta teljesen feldolgozni az árulást, és a közelgő változás rémisztő ürességgel töltötte el. Nem állt készen arra, hogy végképp egyedül maradjon. Eleinte megpróbálta lebeszélni Márkot az esküvőről.
— Anya, mi ütött beléd? — kérdezte a fia értetlenül. — Ez már eldöntött dolog. Szeretjük egymást Rékával, az időpont is ki van tűzve. Mit kellene még várnunk?
— Legalább költözzetek hozzám — próbálkozott kétségbeesetten Gabriella. — Nem kellene külön lakást bérelnetek.
— Erről szó sem lehet — rázta meg a fejét Márk. — Réka már az elején világossá tette, hogy önállóan akar élni. Külön, a szülőktől függetlenül.
Amikor megszületett az unokája, Gabriella abban reménykedett, hogy újra fontos szerephez jut a fia életében. Ehelyett azt tapasztalta, hogy Márk figyelme egyre inkább a saját családjára irányul. A nő ettől még inkább elhagyatottnak érezte magát. Gyakran panaszkodott, apró-cseprő ügyekben is segítséget kért, csak hogy magára vonja a figyelmüket.
Hiányzott neki az az időszak, amikor minden körülötte forgott, amikor a férje és a fia lesték minden kívánságát. Most újra ezt a központi szerepet akarta visszaszerezni, bármi áron.
— Márk, add ide a telefont Rékának, beszélnem kell vele — hívta fel egyik délután, és hangjába aggodalmat csempészett.
— Tessék — szólt bele Réka hűvösen, miközben a kisfiát ringatta.
— Kislányom, át tudnál jönni ma este? Miután Márk hazaér… fontos lenne — kezdte elcsukló hangon Gabriella.
— Mi történt? — kérdezte Réka türelmetlenül.
— Nagyon rosszul vagyok. Szédülök, a vérnyomásom az egekben, és a szívem is fáj. Alig állok a lábamon…
— Hívjon orvost — felelte szárazon a meny. — Miért engem keres?
— Hívtam, persze hogy hívtam! Felírt egy csomó gyógyszert. Ki kellene váltani őket… és valakinek be is kellene adnia az injekciót — panaszkodott Gabriella, már-már sírós hangon.
— Ma már mindent kihoznak házhoz. Rendelje meg — vágta rá Réka.
— Hogy lehetsz ennyire érzéketlen? Nem nagy kérés… csak gyere át pár percre. Olyan egyedül vagyok. Ha itt lennél öt-tíz percet, máris jobban érezném magam.
— Menjen át a fia — zárta rövidre Réka.
— Márk nem tud injekciót adni. Nekem pedig szükségem van rá — erősködött az anyós, majd bontotta a vonalat.
Réka bosszúsan számolt be a férjének a beszélgetésről, kendőzetlenül elmondva, mit gondol erről az egészről. Mégis, amikor este Márk hazaért, végül úgy döntött, tesz egy sétát az anyósa felé. Szép, enyhe idő volt, és jól jött neki egy kis levegőváltozás az otthoni teendők után.
Útközben betért a gyógyszertárba, és kiváltotta mindazokat a készítményeket, amelyeket Gabriella kért tőle, majd a papírzacskóval a kezében az anyósa lakása felé indult.