A bőröndök a felső polcon vannak. Jó éjszakát, kedves vendégek.
Bementem a hálószobába, és látványosan ráfordítottam a kulcsot az ajtóra.
Reggel nem az ébresztő hangjára tértem magamhoz, hanem a folyosóról beszűrődő méltatlankodó szuszogásra és tompa csattanásokra. A kijelző 7:40-et mutatott. Pont húsz perc maradt a határidőig.
Magamra kaptam a köntösömet, lefőztem egy adag kávét, majd kényelmesen kisétáltam a nappaliba, hogy első sorból nézzem végig a finálét. A látvány leginkább egy kapkodó költöztetésre emlékeztetett: az előszobát elárasztották a széthagyott holmik.
Mária kipirulva, zihálva próbált belegyömöszölni egy hatalmas utazótáskába… az én vadonatúj, vastag frottírtörölközőimet.
— Mária — szólaltam meg mézesmázos hangon, miközben kortyoltam a kávémból. — A törölközők nem tartoznak a „közös készlethez”. Kérem vissza.
Az anyósom villámokat szóró tekintettel nézett rám, morgott valamit arról, hogy „valaki még egy rongyon is képes fukarkodni”, aztán dühösen a puffra hajította a textíliákat.
Lilla közben a tegnapi smink maradékát — és az én méregdrága arckrémemet — maszatolta szét az arcán, miközben kétségbeesetten rángatta a rózsaszín bőrönd beragadt cipzárját.
— Maga miatt teljesen kikészültem! — panaszkodta orrhangon. — Így hogy menjek interjúra? Egy brandmenedzser nem kel hajnalban!
— Ugyan, Lilla — feleltem együttérzően. — Gábor raktárosai viszont igen. Ha sietsz, még odaérsz a reggeli pakoláshoz. Az aztán igazán felpörgető közeg.
A sógornőm mérgesen felhorkant, megrántotta a bőröndöt, mire leszakadt róla a fogantyú.
Végül András is előlépett. Felrántotta a dzsekijét, és igyekezett sértett tartást ölteni, de az anyjától kapott kockás utazótáskával a kezében inkább szánalmasnak tűnt.
— Tönkretetted a családot, Nóra! — jelentette ki drámai hangsúllyal. — A szerelmet lecserélted néhány négyzetméterre. Még könyörögni fogsz, hogy visszafogadjalak!
A félfának dőlve rámosolyogtam.
— András, legfeljebb az adóhivatalba „könyörgök” majd, hogy igénybe vehessem a lakás utáni kedvezményt. A kulcsokat tedd le a komódra. És amikor kimész, csapd be rendesen az ajtót, a zár kicsit szorul.
Morgolódva, egymást lökdösve kivonultak a lépcsőházba, a törött bőröndöt végighúzva a kövön, mint egy csődbe ment vándorcirkusz, amelynek elárverezték a kellékeit. A súlyos bejárati ajtó nagyot döndült, és elnyelte a panaszos hangokat.
Az ablakhoz léptem. Budapest éppen ébredezett odalent. Belekortyoltam a még mindig forró kávéba, és elégedetten arra gondoltam, milyen hasznos tud lenni az életben egy kis jogi alapismeret — és némi számolási készség. Néha szó szerint felbecsülhetetlen.