– Igazad van – felelte Lilla nyugodtan. – Ne aggódj, beszélek anyával.
– De hát mára terveztél valamit a munkáddal kapcsolatban – jegyezte meg Marcell, és bűntudat villant át rajta.
– Ráér – rázta meg a fejét Lilla higgadtan. – Tudod, miért engedhetem meg magamnak, hogy azzal foglalkozzam, amit igazán szeretek? Mert mellettem vagy te. Biztonságot adsz, és meleget. Tudom, hogy nem fogsz jeleneteket rendezni, nem akarsz erőt fitogtatni csak azért, hogy bizonyíts valamit. Ezt nagyon nagyra tartom benned. És azt szeretném, ha köztünk továbbra is megmaradna ez a békesség. Mit szólnál, ha ma este csak összebújnánk, és megnéznénk egy filmet?
Odahúzódott hozzá a kanapén, átölelte. Kívülről minden nyugodtnak tűnt, de a gondolatai egyetlen pont körül forogtak: ezt a beszélgetést nem lehet tovább halogatni, Renátával tisztázni kell mindent.
Másnap reggel Renáta szó szerint megdermedt, amikor meglátta a kapuban a lányát. Lilla azzal az új autóval érkezett, amelyet nemrég vásárolt, hogy kényelmesebben járhassa a vidéki tárgyalásokat. Az asszony mosolyogva sietett elé – valami jó hírt remélt. Ám a rövid köszönés után Lilla arca megkeményedett.
– Meg tudod magyarázni, milyen jogon beszéltél így Marcelllel? – kérdezte indulatosan. – Miért nem tudsz békén hagyni bennünket? Nem vagy beteg, nem vagy magatehetetlen, hogy állandóan körülötted kelljen forogni. Közel két éve piszkálod a férjemet. Mi bajod van vele?
Renáta szeme összeszűkült.
– Inkább azt kérdezd meg, vele mi nincs rendben – felelte csípősen. – Úgy kapaszkodott beléd, mint a gaz. Te töröd magad az üzleteiddel, ő meg otthon üldögél. Mire jó neked? Sikeres nő vagy, mire kell egy ilyen puhány? Annyi pénzed van, hogy egyetlen csettintésedre sorban állnának a jobbnál jobb férfiak. Mind a kedvedet keresnék.
– Hallod egyáltalán, mit beszélsz? – vonta össze a szemöldökét Lilla. – Most már értem, miért ment el apa.
– Hogy merészelsz ilyet mondani! – csattant fel Renáta. – Az apád sosem volt igazi férfi. Csak a fizetéséig látott, eszébe sem jutott többet keresni a családért. Te pedig pontosan ugyanolyat választottál. Mondd meg, miért ragaszkodsz hozzá? A te anyagi helyzeteddel bármikor lapátra tehetnéd, és választhatnál valakit, aki hozzád méltóbb. Lehet, hogy most még elég neked, de mi lesz később? Egy életre egy ilyen ember?
– Elég – szakította félbe Lilla kemény hangon. – Szóval szerinted Marcell nem hozzám való, mert kevesebbet keres nálam, és ezért meg kellene válnom tőle. Csakhogy egy dolgot nem veszel figyelembe: mi szeretjük egymást. Nem tudok, és nem is akarok más férfit elképzelni a helyén. Az eszedbe jutott valaha, hogy azért építek vállalkozást, mert örömet ad? És hogy nekem az is öröm, amikor este Marcell vacsorával vár, amit saját kezűleg készített? Néha még lelkiismeret-furdalásom is van, amiért alig jut időm a háztartásra. Ő mindent átvállalt, hogy én nyugodtan hazajöhessek és pihenhessek. Nem bánt, nem aláz, nem fáraszt fölösleges vitákkal. Mellette elcsendesedik bennem minden. Ezt az érzést nem cserélem el semmire. Ha te ezt nem tudod elfogadni, akkor legalább ne avatkozz bele az életünkbe. Világosan fogalmaztam?
Válaszra sem várva sarkon fordult, és határozott léptekkel az autójához ment.
Renáta a kapuban maradt. Arra számított, hogy Lilla megenyhül, visszajön, és bocsánatot kér a kemény szavakért. A motor azonban felbőgött, az autó megfordult, és a fiatal nő egy pillanatra sem nézett vissza.
– Sajnálom, anya – suttogta Lilla, miközben a könnyeit próbálta visszatartani. – De csak így védhetem meg a jogomat ahhoz, hogy azzal éljek, akit szeretek.
Amikor a kocsi már eltűnt az utca végén, Renáta lassan kilépett a kapun. Az ég ólomszínű felhőkkel borult fölé.
– Eső lesz – gondolta tompán, majd visszament a házba.
Mostantól ez az otthon csendesebb lesz, mint valaha. És ebben a csendben egyedül marad. Talán nem véletlenül.