— Nóra, miért kellett ekkora jelenetet rendezni egy apróság miatt? Ugyan mi történt, ami ennyire felháborító? Réka kapott egy pofont a nagymamájától — és akkor mi van?
Engem is így nevelt az anyám gyerekkoromtól kezdve.
Ráadásul te sem viselkedtél éppen bölcsen: miért küldted el anyámat a lakásból? Most vérig van sértve, felhívott, és azt mondta, ilyen bánásmódot álmában sem várt volna a menyétől.
Igazán bocsánatot kérhetnél tőle.
Nóra és Márk tizenhat éve éltek házasságban, és a nő még nemrég sem gondolta volna, hogy valaha végleg megromolhat a viszonya az anyósával.
Apróbb nézeteltérések korábban is akadtak közte és Erika között, főként azért, mert az asszony rendkívül magas elvárásokat támasztott mindenkivel szemben.
Erika hosszú éveken át iskolaigazgatóként dolgozott. Megszokta, hogy diákok és felnőttek egyaránt tiszteletteljes engedelmességgel fordulnak felé, ezért a házasság első időszakában a menyétől is hasonló alázatot remélt.
Nóra azonban már a kezdetektől világossá tette a határokat. Fél évvel az esküvő után Erika egyszer megpróbálta finoman, de határozottan „helyre tenni” őt. A válasz azonban nem az volt, amire számított.
— Természetesen joga van elmondani a véleményét — felelte nyugodtan Nóra. — Meghallgatom, sőt meg is köszönöm. De ne számítson arra, hogy automatikusan úgy cselekszem majd, ahogyan ön javasolja.
Ez az én otthonom, én vagyok itt a házigazda, és úgy rendezem be az életemet, ahogyan jónak látom. Én sem állítok be Önhöz, Erika, hogy bíráljam a függönyöket vagy a bútorokat.
Például a hálószobájában a tüll szerintem kifejezetten komor hangulatot áraszt. Ha ezt szóvá tenném, lecserélné?
— Természetesen nem — válaszolta őszintén, kissé meghökkenve Erika. — Miért kellene más véleményéhez igazodnom? Nekem tetszik, és ez elég.
— Pontosan erről beszélek — bólintott Nóra. — Én is így gondolom. Állapodjunk meg abban, hogy Ön nem próbálja irányítani az életemet, én pedig nem avatkozom bele az Önébe.
Ha ezt a szabályt betartjuk, hosszú ideig élhetünk békében egymás mellett.
Márk később sokszor ugrattta a feleségét emiatt.
— Ha eszembe jut anya arca akkor, majd’ megfulladok a nevetéstől! Teljesen lefegyverezted.
Nem szokta meg, hogy ellentmondanak neki. Talán szüksége is volt rá, hogy egyszer találkozzon valakivel, aki nem bólogat minden szavára.
Erika hamar felismerte, hogy a menyében méltó ellenfélre talált.
Az első évek feszült légkörben teltek. Az anyós nem adta fel könnyen: újra és újra megpróbálta maga alá gyűrni a határozott természetű Nórát. Ám minden támadásra érkezett válasz, és a fiatalasszony következetesen kitartott az álláspontja mellett.
Amikor megszületett Réka, Márk édesanyja ismét lehetőséget látott a beavatkozásra, ezúttal a nevelés kérdésében.
— Ne felejtsd el, hogy felsőfokú pedagógiai végzettségem van, és több évtizedes tapasztalattal rendelkezem — kezdte magyarázni jelentőségteljes hangon.