Renáta elkerekedett szemmel bámult rá, és szinte jajgatva csapta össze a kezét.
– Hát ez meg miféle dolog? Ki képes ilyesmire? Hogy kerülhettek oda azok a rongyok, édes fiam?
Marcell vállat vont, hangja higgadt maradt.
– Fogalmam sincs. De úgy tűnik, akad valaki, aki időnként eltöri magának a sámlikat, leakasztja az ajtót a zsanérról, most pedig a kéményt tömi tele szeméttel.
– Ez borzalmas! – tördelte az ujjait Renáta. – Mit csináljak én ilyen helyzetben?
– Próbálja meg kiengesztelni a házi szellemet – mosolyodott el féloldalasan a veje. – Ha jókedvében találja, majd őrzi a rendet, és nem enged senkit garázdálkodni.
Az asszony úgy nézett rá, mintha meghibbant volna, de inkább hallgatott. Láthatóan azon dolgozott fejben, miként tudná kizökkenteni Marcellt a nyugalmából, hogy végre kimutassa a foga fehérjét. A férfi talán azt hitte, fellélegezhet, de Renáta nem az a fajta volt, aki könnyen feladja, amit a fejébe vett.
Néhány nappal később csörgött Marcell telefonja.
– Marcellkám, itthon leszel a hétvégén? – kérdezte Renáta lágy, már-már panaszos hangon.
A férfi vett egy lassú levegőt, mielőtt válaszolt.
– Igen, itthon, de most rengeteg a munkám. A cég bővül, szerződéseket kell előkészítenem, és végig kell hívnom az összes partnerünket. Most nem tudok elutazni.
– Értem… – vált élessé az asszony hangja. – Tehát a papírjaid fontosabbak lettek, mint egy beteg, magányos nő, aki a világ legjobb feleségét adta neked? Azok a szerződések megvárnak.
Marcell ekkor észrevétlenül elindította a hangrögzítést a telefonján.
– Renáta, kérem, ne haragudjon, de tényleg elfoglalt vagyok. A tetőt megjavítottam, a csapok nem csöpögnek, a fürdőben sincs már gond a vezetékkel. Hó még nincs, ami miatt aggódni kellene. Ha bármi apróság adódik, szóljon, és küldök szakembereket. A költségeket én állom.
– Vagyis nem vagy hajlandó személyesen eljönni segíteni? – kérdezte fémes, hideg hangon.
Marcell szája sarkában halvány mosoly jelent meg, de a hangja barátságos maradt.
– Itthon is szükség van rám. Lilla kérte, hogy nézzem meg a fürdőszobai csaptelepet, és az nem ötperces munka. Más teendőink is vannak bőven.
– Mit is várhatnék egy magadfajtától? – csattant fel Renáta, immár leplezetlen megvetéssel. – Szép életed van, mi? A feleséged dolgozik reggeltől estig, te meg heverészel, és kifogásokat gyártasz. Talán te beszélted rá, hogy vállalkozzon, hogy te kényelmesen besöpörhesd a hasznot?
– Mire céloz ezzel? – kérdezte Marcell, nagy erőfeszítéssel fékezve az indulatait.
– Pontosan tudod. Viszlát, naplopó! – azzal az asszony bontotta a vonalat.
Marcell a homlokát dörzsölte. Mennyi türelem kell ahhoz, hogy valaki ilyen támadások mellett is megőrizze a hidegvérét?
Este Lilla jókedvűen ült asztalhoz. A férje készítette lasagnét dicsérte, útközben pedig beszerezte a kedvenc szarvasgombás süteményüket is, hogy megünnepeljék a sikeres hetet. Vacsora után Marcell komoly arccal fordult felé.
– Lilla, beszélnünk kell.
A nő felpillantott a laptopjáról; a képernyőn beszállítói telefonszámokkal teli táblázat sorai villogtak.
– Most? Nem halasztható? – bökött a monitor felé.
– Attól tartok, nem. Olyan helyzetbe kerültem, hogy választanom kell közted és… a válás között.
– Tessék?! – Lilla megmerevedett. Minden gondolata kiszállt a fejéből. – Ne kertelj. Van valakid?
– Bárcsak ilyen egyszerű lenne – felelte keserű félmosollyal. – Ma megértettem, miért gondolja az édesanyád természetesnek, hogy ugráltasson. Szerinte én vettem rá téged a vállalkozásra, hogy kényelmesen az irodában üldögéljek, és a te munkádból éljek. Állítólag semmire sem vagyok jó, csak hogy nála robotoljak.
Lilla döbbenten nézett rá.
– Ezt tényleg így mondta? Nem azért kérdezem, mert kételkednék benned, csak… anya mindig azt hangoztatta, milyen rendes férj vagy.
Válasz helyett Marcell elindította a felvételt. Ahogy Renáta szavai újra felcsendültek, Lilla arca előbb elvörösödött, majd elsápadt.
– Sajnálom, hogy ezt hallanod kellett – mondta halkan Marcell. – De úgy érzem, kettőnk között nem maradhatnak kimondatlan dolgok.