— Mondd vissza a hívást… az ördög bújt belém! — nyögte Gábor kétségbeesetten.
— Nem az ördög, hanem a kapzsiság — feleltem hűvösen. — Akkor tévesztetted össze a dolgokat, amikor azt hitted, hogy az egyenruha felhatalmazást ad arra, hogy kifoszd az embereket.
Tettem egy lépést hátra; az izzadság és a félelem savanyú szaga keveredett körülötte.
— Azoknak, akiket itt az út szélén megsarcoltál, ugyanúgy családjuk van. Gyerekeik. Gondjaik. Fél órája eszedbe jutott ez akár egy pillanatra is?
A férfi az arcába temette a kezét, mintha el tudna bújni a következmények elől.
A fiatalabb rendőr szinte beleolvadt a járőrkocsi fémkarosszériájába. Felé fordultam.
— Neve?
— Márk… Márk Tóth… — hebegte, a torkában akadt szóval.
(A szolgálati papírok szerint Márk Tóth, de mindenki csak Márknak hívta.)
— Egyszerű a helyzet, Márk — mondtam nyugodtan, de minden szó élét érezni lehetett. — Vagy most azonnal elmondod, mi folyt itt, mielőtt ideértem, vagy vele együtt felelsz. Előre kitervelten, közösen elkövetett visszaélés. Dönts.
— Én… én nem láttam semmit. A telefonomat néztem… — rázta a fejét.
— Ne próbálj félrevezetni. Húsz éve vagyok a pályán. Látom rajtad, hogy majd szétvet az ideg. Tényleg tönkretennéd a saját életedet azért, mert ő nem tudott nemet mondani a pénzre?
Gábor felkapta a fejét, és dühösen ráförmedt:
— Egy szót se, Márk! Nem történt semmi!
— Még egy ilyen megjegyzés, Gábor, és a tanú befolyásolását is a nyakadba varrom — vágtam vissza jeges hangon. — Hallgatlak, Márk.
A fiú nagy levegőt vett. Látszott rajta, hogy belül vívódik.
— Minden szolgálatban ezt csinálja — bukott ki belőle végül, tekintetét az izzó aszfaltra szegezve. — Kiszúrja a régebbi autókat. Egyedül utazó nőket, időseket. Rájuk ijeszt, műszaki vizsgával, egészségügyi ellenőrzéssel fenyeget, bevonással riogat. Az emberek megijednek, és inkább fizetnek. Mondtam neki, hogy hagyja abba… de csak nevetett. Azt mondta, a balekokat meg kell tanítani az életre.
A távolból sziréna hangja közeledett. Két jelöletlen kisbusz fordult be a kanyarban, port felverve, majd élesen lefékeztek mellettünk. Az akciócsoport emberei gyorsan kiszálltak. A vezetőjük, Balázs, odalépett hozzám.
— Rendben minden, Erika?
— Kézben tartjuk. Itt a bizonyíték — nyújtottam át a műanyag tasakot, benne a széttört jogosítvány darabjaival. — A gyanúsított kész. A társa vallomást tesz.
Balázs egy rövid biccentéssel jelezte az embereinek. Gábor nem ellenkezett, amikor a bilincs száraz kattanással összezárult a csuklóján. Úgy indult el a kisbusz felé, mintha hirtelen megöregedett volna tíz évet. Az a fölény, amellyel percekkel korábban az út mentén parádézott, teljesen szertefoszlott.
Visszaültem a felforrósodott Logan volánja mögé. A motor beindult, a ventilátor zúgni kezdett. A hátsó ülésen ott hevert a vaskos iratmappa. A kezem már nem remegett a kormányon, a légzésem lassan egyenletessé vált.
Egy hónappal később Gábort felfüggesztették, és büntetőeljárás indult ellene. Amint a híre kiszivárgott, sorra jelentkeztek a kapitányságon azok az autósok, akik korábban hallgattak a félelemtől. Márk szigorú megrovást kapott, majd áthelyezték egy másik osztályra — az együttműködését figyelembe vették.
Az új okmányaim huszonnégy órán belül elkészültek. Azóta is járom ezeket a poros országutakat a kopott pólómban. Néha a legjobb módszer arra, hogy lebuktasd azokat, akik visszaélnek a hatalmukkal, ha hagyod, hogy azt higgyék: egy védtelen emberrel van dolguk.