— Egyáltalán nem iszom — feleltem higgadtan, a tekintetét állva. — Sem ünnepnapokon, sem hétvégén. Ha mégis kételye van, indítsuk el a hivatalos eljárást. Vegyen fel jegyzőkönyvet, kerítsen két tanút, és hozza az érvényesített szondát. Belefújok, kamerafelvétel mellett.
Az arca foltokban vörösödött ki. Ezen az elhagyatott, nap perzselte útszakaszon esélye sem volt tanúkat szerezni.
— Szóval ismerjük a szabályokat? — sziszegte, majd a kocsim első kereke mellé köpött az aszfaltra. — A készülék hitelesítésen van. Hívok egy trélert, az autó megy a telepre, magát pedig beviszem a körzeti kórházba vérvételre. Fél napja rámegy, idegei is. Benne van?
— Nyugodtan intézkedjen — vontam vállat. — A jegyzőkönyvbe pedig írja bele, hogy nincs mérőeszköz.
Úgy fújtatott, mint egy sarokba szorított vad. Láttam rajta, hogy a forgatókönyve darabokra hullik. Átnyúltam a szomszéd ülésre, elővettem a telefonomat, és elindítottam a kamerát. A műszerfalra tettem, az objektívet az ablak felé fordítva.
— Ez meg micsoda cirkusz? — hőkölt hátra, amikor észrevette a piros felvételjelző fényt.
— Rögzítem a beszélgetést — mondtam kissé hangosabban, hogy a mikrofon tisztán vegye. — Az intézkedő nem mutatkozott be, alaptalan vádakat fogalmaz meg, és jegyzőkönyv nélkül fenyeget elszállítással. Kérem a nevét és a rendfokozatát.
Ez volt az a pont, ahol elszakadt nála a cérna. Aki hozzászokott, hogy ezen az útszakaszon bármit megtehet, nehezen viseli, ha valaki nemet mond.
— Te még fel is mersz venni engem?!
Hirtelen mozdulattal benyúlt az ablakon, és kirántotta a bal kezemben tartott jogosítványt.
— Mit csinál? Azonnal adja vissza! — hajoltam előre.
— Milyen okmány? Itt nincs semmi — vigyorgott lihegve.
Két kézzel fogta meg a plasztikkártyát. Láttam, ahogy megfeszülnek az ujjai, majd egyetlen erős mozdulattal félbehajtotta. A forró, levegőtlen térben élesen reccsent a műanyag. A következő pillanatban széttépte a két darabot is. Az összegyűrt rózsaszín darabokat hanyag mozdulattal átdobta a válla fölött; a mély árokban, a kiszáradt bogáncsok között tűntek el.
— Gyalog menj, ha ennyire okos vagy! — nevetett fölényesen. — Próbálj meg jogsi nélkül vezetni, aztán panaszkodj, akinek akarsz. Azt fogom mondani, te tetted tönkre, amikor rajtakaptalak. Senki nem fog hinni neked.
Nem mozdultam. A torkom kiszáradt, de nem a hőségtől. Eszembe jutott a kolléganőm édesapja, egy nyugdíjas ember. Fél évvel ezelőtt egy hasonló országúton ugyanígy próbálták kisajtolni belőle az utolsó forintjait. Rosszul lett, hetekig tartott, mire összeszedte magát, a családja pedig alig heverte ki a történteket.
Kikapcsoltam a biztonsági övet. A kattanás túlságosan hangosnak tűnt a feszült csendben. Kitártam az ajtót; a férfi ösztönösen hátralépett. A sportcipőm talpa alatt ropogott a forró kavics, amikor kiléptem az útra.