— Állítsa le a motort! Az iratokat pedig ide, azonnal!
Egy súlyos tenyér csapódott a szolgálati, bézs színű Loganem lehúzott ablakának keretére. Az ütés nyomán az öreg üveg panaszosan rezonált az ajtóban. Az órára nem pillantottam rá, de a nap perzselése mindent elárult: a műszerfal műanyagja szinte égette az ujjaimat. A klíma még májusban felmondta a szolgálatot ebben a vén járgányban. Nem véletlenül ezt választottam a főosztály garázsából – a legjellegtelenebbet. Fedett ellenőrzésről tartottam vissza a szomszédos megyéből, a hátsó ülésen egy vaskos dosszié lapult egy bizonyos egyenruhásról, aki hajlamos volt összekeverni a hivatali jogkört a saját pénztárcájával.
Az utastérbe azonnal beáramlott az olvadó aszfalt nehéz szaga, az út menti por fojtó levegője és a mellém álló közlekedési rendőr mentolos rágójának tolakodó illata.
— Jó napot kívánok — szólaltam meg higgadtan, miközben a hőségtől ragacsos kormányon tartottam a kezem. — Megtudhatnám, miért állított meg?
— Én vagyok az ok, meg a következmény is — vigyorgott rám az ellenőr, és egyenruhája ujjával letörölte csillogó homlokáról az izzadságot.
Negyven körül járhatott. Arca vörös és puffadt volt, a szeme alatt sötét karikák húzódtak. Mögötte, ferdén lezárva a kihajtást az országútra, ott állt a járőrautó, villogó nélkül. Az anyósülésen egy másik egyenruhás árnya derengett.
Negyvenhat éves vagyok, ebből húszat a belső ellenőrzési osztálynál töltöttem. A mi feladatunk az, hogy kiszűrjük azokat a kollégákat, akik a szolgálati jelvényt üzleti lehetőségnek tekintik. Az ilyen figurákat néhány mondat után felismerem: a kapkodó tekintetből, a túlzott magabiztosságból, a lekezelő hangsúlyból. Most egyszerű lenvászon nadrág volt rajtam és egy szürke póló. Smink nélkül, hanyagul feltűzött hajjal ültem a volán mögött. Az ő szemében csak egy fáradt, középkorú nő lehettem egy jelentéktelen autóban. Tökéletes célpont.
— Mondtam már, az iratokat! Jogosítvány, forgalmi. Ne húzza az időt! — dobolt türelmetlenül az ajtón.
— Nem állandó ellenőrzőponton vagyunk — feleltem változatlan hangon. — Nem mutatkozott be, és a szolgálati igazolványát sem láttam. Mi indokolja az intézkedést? Valamilyen akció zajlik?
A rágás abbamaradt. A szeme összeszűkült. Látszott rajta, hogy más reakcióhoz szokott ezen az elhagyatott útszakaszon: az autósok ilyenkor zavarba jönnek, mentegetőznek, igyekeznek megfelelni. Az én nyugalmam kizökkentette.
— Figyeljen csak, okoskám — hajolt közelebb, könyökével az ajtóra nehezedve, fejét majdnem bedugva az utastérbe. — Erős szagot érzek magából. Tegnap talán túl jól sikerült az este a barátokkal, ma pedig már volán mögé ült?
Magamban elmosolyodtam. Elcsépelt trükk. Ráijeszteni a sofőrre, majd felkínálni a „megoldást” jegyzőkönyv nélkül.
— Nem fogyasztok alkoholt — néztem egyenesen a szemébe, minden bizonytalanság nélkül.