Nem csapott jelenetet. Nem tört ki belőle zokogás sem. Egyszerűen felállt, bement a hálóba, és lefeküdt aludni. Másnap kora reggel, miközben Gergő még békésen szuszogott, elintézett valamit. Elsétált a bankba, és a közös számlán maradt összeget átutalta egy frissen nyitott, kizárólag az ő nevére szóló számlára. A régit megszüntette. Végleg.
Hazafelé vett egy nagy üveg instant kávét. Otthon a port egy dobozba öntötte, az üveget alaposan kimosta, majd szárazra törölve betette a konyhaszekrénybe.
Este, amikor Gergő már oldott hangulatban próbált viccelődni:
— Na, enyhült a feszültség? Majd újra félreteszünk, nem nagy ügy…
Réka szó nélkül elővette az üveget, és az asztal közepére állította.
— Ez lesz az új persely. „Réka álma” — mondta higgadtan.
— Ugye nem gondolod komolyan? — vigyorgott a férfi.
— Dehogynem. Új szabályok jönnek. A lakáshitelt és a bevásárlást továbbra is te állod, ez az alap. Ezen felül minden más készpénzben ide kerül. Én a fizetésem tíz százalékát teszem bele. Te harmincat. Lelki kártérítés címén. Itt, előttem számolod meg. Az egész az én számlámra megy. Kizárólag oda.
Ujjával finoman megkocogtatta az üveg falát, mint egy bíró az asztalt.
— Ami pedig nálad marad, azt arra költöd, akire akarod. A testvéredre, az anyád „lelki egészségére”. De a saját pénzedből.
Gergő hol az üveget, hol Rékát nézte. Az arca megnyúlt, a tekintete tanácstalan lett, ajka résnyire nyílt. Mintha most döbbent volna rá először: az „ingyenes bankautomata, naiv feleség” feliratú gép kiadta az utolsó bankjegyet, és leállt.
Végérvényesen.
Néha nem kiabálni kell ahhoz, hogy komolyan vegyenek. Elég egy üres, átlátszó üveg az asztalon. Egy határvonal kettőjük között.
Hogy minden alkalommal, amikor ránéz, eszébe jusson: a bizalom olyan valuta, amit nem lehet évfordulós autókra aprópénzre váltani.