Eszter barátnői közül már mind férjhez ment, ő viszont valahogy mindig kimaradt a sorból. Nem az a toronyba zárt királykisasszony volt, aki ölbe tett kézzel várja a megmentőjét: regisztrált társkeresőre, randizott, igent mondott minden meghívásra, hátha éppen ott botlik bele abba az egyetlenbe. Egyetlen esküvőt sem hagyott ki, mert szerinte – és ezt mindenki így tartja – a legszebb szerelmek gyakran lakodalomban születnek. Háromszor is elkapta a menyasszonyi csokrot, de fél évnél tovább egyszer sem tartott egy kapcsolata.
– Mi baj van velem? – kérdezte kétségbeesetten az anyjától.
– Semmi, kislányom. Egyszerűen tudni kell kivárni – felelte Mária. – Én is kivártam a magam boldogságát.
Máriának negyvenévesen lett másodszor férje. Az első házasságából született Eszter, de az a kapcsolat csúfos véget ért, amikor kiderült: az apának párhuzamos élete van, egy másik családdal.
A titok egészen hétköznapi módon bukott ki. Az apa vakbélgyulladással kórházba került, és közben érkezett számára egy csomag. Mária vette át. Meglepődött, hogy Vácra címezve küldték, nem is értette, kihez kötheti a férjét oda bármi. Amikor kibontotta, egy gyerekek által rajzolt üdvözlőlap és egy kézzel kötött, halszálkamintás sál került elő. Eszter akkor öt éves volt. A történetet később az anyjától hallotta, és gyermeki fejjel csupán annyit fogott fel belőle: apának van egy másik lánya, és egy másik felesége. Mostantól velük él majd.
Eleinte Mária nem engedte, hogy az apa találkozzon Eszterrel – túl mély volt a sértettsége. Mire azonban újra férjhez ment és megbocsátott, Eszter már kamasz lett, és ő maga zárkózott el az apjától.
– Te nem vagy az apám! – vágta oda egyszer a telefonba.
Amikor betöltötte a tizennégyet, a férfi személyesen jött felköszönteni, és egy iPhone-t hozott ajándékba. Eszter régóta vágyott rá, mégsem fogadta el.
– Add oda a másik lányodnak! – sziszegte.
Ezt követően az apa többé nem jelent meg. Eszterben néha felmerült a gondolat, hogy talán épp emiatt nem sikerül neki saját családot alapítania – mert neki magának sem adatott meg az igazi családélmény.
– Miért olyan fontos neked a házasság? – kérdezte egyszer egy barátnője, aki a második gyesből szinte észrevétlenül csúszott át a harmadikba. – Mit vársz tőle?
Eszter zavarba jött.
– Hát… családot szeretnék. Nem erre vágyik mindenki?
– Családod most is van. Ott az anyukád, a rokonaid. A házasság nem erről szól.
– Akkor miről?
– Én például nem akartam dolgozni, gyerekeket akartam. Ezért mentem férjhez – magyarázta a barátnő. – Te akarsz gyereket? Nem csak úgy házasodik az ember, hanem valakihez. Ha megtalálod a társadat, minden magától rendeződik.
Esztert bosszantották az ilyen válaszok. Mit jelent az, hogy „a társadat”? Mindenki ezt ismételgeti! Neki férj kell – pont. És előbb-utóbb talál is.
Utazási irodában dolgozott. Egy napon különös ügyfél érkezett hozzá: a féltestvére. Nem szándékosan keresték fel – a lányt egy magas, szemüveges fiú kísérte, aki meglepetésutat szeretett volna ajándékozni a feleségének, de képtelen volt dönteni, ezért inkább együtt jöttek be. A göndör hajú, nagy anyajegyes arcú fiatal nő úgy hallgatta Esztert, mintha nem nyaralásokról, hanem az élet nagy titkairól beszélne. Aztán váratlanul megszólalt:
– Te Eszter Szmirnova vagy, igaz? A nővéred vagyok.
Eszter megdermedt. A fiú csak pislogott a rövidlátó szemével, szája nyitva maradt.
– Rögtön felismertelek. Apa mutatott rólad képeket.
Látva Eszter hitetlenkedését, a lány lázasan keresgélni kezdett a telefonján, majd odanyújtotta.
– Nézd. Itt vagyok én apával. És itt… te.
Az első fotón valóban az apja volt. A másodikon kétségtelenül ő maga. Eszter visszaadta a készüléket, de egy szót sem szólt.
– Neked nem mutatott rólam képeket? – kérdezte csalódottan a lány.
Eszter megrázta a fejét.
– Nem tartottuk a kapcsolatot. Nem nagyon volt mit mutogatnia.
A másik homlokán ránc jelent meg.
– Hogyhogy nem?
– Szerinted nekünk örülnünk kellett volna, hogy lett egy „hugicám”?
A „hugicám” szót olyan éllel ejtette ki, hogy egyértelmű volt: nem tekinti annak.
– Várj, de hát ő… – a lány tanácstalanul nézett a férjére. – Folyton járt hozzátok! És most is…
– Akkor most foglalnak utat, vagy sem? – vágott közbe Eszter, jelezve, hogy a beszélgetés számára véget ért.
A szemüveges férfi zavartan toporgott a pult előtt, mint egy szerencsétlen közvetítő két ismeretlen között, és a levegő hirtelen feszültté vált körülöttük.