A szemüveges férfi kétségbeesetten pillantott Eszterre, mintha tőle várna feloldozást, ám a göndör hajú lány makacsul megrázta a fejét.
– Majd még átgondoljuk. Gyere, Márk – mondta halkan, és már indult is kifelé.
Eszter egész nap próbálta kiverni a fejéből a jelenetet. Hiába temetkezett munkába, a gondolatai újra meg újra visszakanyarodtak Lillához. Mit értett az alatt, hogy az apja „állandóan” hozzájuk járt? Tény, hogy a válás utáni első hónapokban néhányszor felbukkant – talán háromszor is fél éven belül –, de Mária egy idő után nem engedte be. Később még kétszer próbálkozott, de akkor már Eszter volt az, aki nem akart vele szóba állni. Ezt nevezné valaki rendszeres látogatásnak?
Munkaidő végén, amikor kilépett az irodaház ajtaján, ismét ott találta Lillát.
– Figyelj… – kezdte Eszter, de hirtelen rájött, hogy nem emlékszik a nevére.
– Lilla – segítette ki a lány.
– Igen, Lilla. Arra kérlek, ne kövess. Nem szeretnék kapcsolatot tartani veled.
– Nem kényszerítelek semmire – felelte sértetten. – De beszélnünk kell. Tudni akarom, hol van az apánk.
– Ehhez nekem mi közöm?
– Nyolc éve hagyta ott anyát. Azt mondta, visszamegy az első feleségéhez. Már sejtettük, hogy ez lesz a vége: egyre gyakrabban tűnt el napokra, hozzátok járt, és alig maradt pénzünk. Mindig azt hajtogatta, hogy a régi szerelem nem múlik el.
Eszter homlokán ránc jelent meg.
– Ez badarság. Ha valami tréfáról van szó…
– Ugyan már! Miért találnék ki ilyet? Csak beszélni szerettem volna vele.
– Nem jött vissza hozzánk.
– Komolyan mondod? – Lilla hitetlenkedve meredt rá.
Eszter nem válaszolt. Nem volt mit hozzátennie.
– Akkor mégis hová lett?
– Nem az én dolgom.
– De igen! A te apád is!
– Nekem nincs apám – vágta rá Eszter keményen.
– Várj. Tisztázzuk. Tényleg nem tartottátok a kapcsolatot?
– És te most tartod?
– Próbáltam. Kerestem mindenhol. Telefonszámot cserélt, a régi lakcímeteken pedig már mások élnek. Fogalmuk sem volt, hová költöztetek. Azt hittem, direkt tűnt el, hogy ne kelljen visszamennie anyához. Amíg velünk lakott, mindig hozzátok húzott a szíve, most talán fordítva van. Azt mondta, változtatni akar.
– Mondtam már, nem hozzánk húzott – jegyezte meg Eszter gúnyosan. – Ki tudja, lehet, nem is kettős életet élt, hanem hármasat. Talán van még egy családja valahol. Egy másik lánya. Vagy fia.
Lilla arca elsápadt, mintha ez a lehetőség most jutna először eszébe. Tenyerét a szája elé kapta.
– Ezt nem hiszem el – suttogta.
– Ahogy gondolod – felelte Eszter, majd el akart menni mellette.
Két nappal később Lilla ismét megjelent. Ezúttal egyedül érkezett, de magával hozta a kislányát is, aki megszólalásig hasonlított az apjukra: magas, vékony alkat, már most szemüveget viselt.
– Mesélt neked apa a faluról? – kérdezte Lilla.
Eszter sóhajtott.
– Miféle faluról?
– Ahol felnőtt. Egy apró település Mezőtúr megyében. Ott él a nagynénje. Rossz volt a viszonyuk, anya szerint miatta halt meg a nagyanyánk. De rajta kívül nincs más rokona. Ha valaki tudhat róla, az ő. Eljössz velem?
– Eszem ágában sincs! – csattant fel Eszter. – Miért tenném?
– Mert az apád.
– Nem az!
A hangja olyan élesen csengett, hogy a kislány összerezzent, befogta a fülét és lehunyta a szemét. Lilla ingerülten sziszegte:
– Ne ijeszd meg Nórát!
Eszterben valami megrezdült. Leguggolt a gyerekhez.
– Ne haragudj. Nem kiabálok többet. Hogy hívnak?
– Nóra… És igaz, hogy te a nagynéném vagy?
Eszter lehunyta a szemét egy pillanatra.
– Igen. Az vagyok.
Lilla még kétszer felkereste, egyszer pedig a munkahelyén hívta. Eszter próbált ellenállni, de a kérdés egyre nyomasztóbb lett. Végül elment Máriához.
– Tudsz valamit apáról? – kérdezte tőle.
– Nem tudok, és nem is érdekel – felelte az asszony hűvösen.
– Eltűnt.
– Ezt meg honnan veszed?
– A másik lánya mondta.
Mária legyintett.
– Nem nagy veszteség. Milyen az a lány?
– Semmi különös. Van egy négyéves kislánya. Mindenáron meg akarja találni. Azt szeretné, ha elmennék vele a nagynénihez Mezőtúr megyébe.
– A testvére nem gyűlölte a nagynénjét! – csattant fel Mária.
– Lilla szerint igen. De rajta kívül nincs más rokon. Vagy mégis?
– Nem tudom. És nem is akarom tudni.
Eszter már az ajtóban járt, amikor a folyosón Gergő bácsi, az anyja öccse megállította.
– Ne haragudj Máriára – mondta csendesen. – Az apád nagyon megbántotta. De ami köztük történt, az nem a te ügyed. Neked attól még az apád. A helyedben megpróbálnám kideríteni, mi lett vele.
A szavai sokáig visszhangoztak Eszter fejében. Másnap végül elővette a telefonját, és tárcsázta Lilla számát. Amikor a lány beleszólt, Eszter csak ennyit mondott: – Rendben. Elmegyek veled a faluba.