– Nem, anya – szólalt meg váratlanul Márk, és hangjában most először nem volt bizonytalanság. – Nem engem védtél. A saját múltadat próbáltad eltakarni. Én pedig… – ökölbe szorult a keze – ostobán visszhangoztam mindazt, amit évekig sulykoltál belém arról, hogy egy „rendes feleség” a tűzhely mellett a helye.
Réka felé fordult, tekintetében keserű felismerés ült.
– Bocsáss meg. Vak voltam. Észre sem vettem, mikor váltam azzá az emberré, akitől te mindig is óvtál magad… – elcsuklott a hangja. – És azt sem fogtam fel, hogy már rég elveszítettelek.
A tárgyalóteremben végül a felperes javára született ítélet. A „Technotrade” pénzügyi visszaéléseit egyértelműen bizonyították. Márkra komoly bírság várt, és az is kérdésessé vált, maradhat‑e a szakmájában.
Amikor kiléptek a bíróság kapuján, Réka szó nélkül átnyújtott neki egy dossziét.
– Ez meg micsoda? – kérdezte értetlenül, miközben belelapozott. Viszontkereset tervezete volt.
– Olyan iratok vannak benne, amelyek igazolják, hogy a legsúlyosabb szabálytalanságokhoz nincs közöd – felelte higgadtan. – Utánajártam mindennek.
Márk értetlenül nézett rá.
– Miért tennél ilyet értem ezek után?
– Mert jogász vagyok – mondta csendesen. – Az igazság érdekel, nem a bosszú. Meg akartalak leckéztetni, de nem az volt a célom, hogy tönkretegyem az életed.
A férfi úgy figyelte, mintha most látná először.
– Hogyan tovább? – kérdezte végül alig hallhatóan.
– Fogalmam sincs – vallotta be Réka. – De ha maradunk egymás mellett, az csak új alapokon történhet. Egyenrangúság, kölcsönös tisztelet, valódi támogatás. Nem leszek többé háztartásba száműzött feleség.
– És Levente? – bukott ki belőle.
– Megoldjuk. Sok család él így. Akarat kérdése. Azt ígérted, gondoskodsz rólunk. A gondoskodás nem csupán pénzt jelent. Időt is. Jelenlétet. És azt, hogy a feladatokat megosztjuk.
Nem messze tőlük, egy padon Emese ült. Összegörnyedve, szinte törékenyen – egészen másképp, mint ahogy Réka valaha ismerte. Márk követte felesége pillantását.
– Van még valami – tette hozzá Réka határozottan. – Az édesanyád nem szól bele többé a házasságunkba.
Egy másodpercig ellenkezés villant a férfi szemében, majd lassan, de biztosan bólintott.
– Rendben.
Ott álltak egymással szemben, mint két idegen, akiknek most kell eldönteniük, képesek‑e újra megismerni a másikat.
Mögöttük a nap már alacsonyan járt, árnyékaik hosszúra nyúltak a kövezeten, mintha az elmúlt évek terhét rajzolták volna a földre. A jövő kiszámíthatatlanná vált, mégis ott derengett benne valami halvány ígéret.
– Hazamenjünk, Réka? – kérdezte Márk óvatosan.
A nő megrázta a fejét.
– Nem. Vissza kell mennem az irodába. Van befejezetlen ügyem. Neked pedig… van min gondolkodnod.
Sarkon fordult, és a taxiállomás felé indult. Hosszú idő óta először egyenes háttal lépdelt, könnyedén, szinte fiatalos lendülettel.
Márk sokáig nézett utána. És pontosan tudta: többé nem süllyed vissza ahhoz az emberhez, aki valaha képes volt egy megalázó félmondattal elintézni mindent.