Réka mozdulatlanná dermedt a nappali közepén. Ujjai között ott szorongatta a második fülbevalót, amelyet még nem tett be a fülébe.
– Hová készülsz? Meg se forduljon a fejedben. Nem mész te sehova. Velem jössz, és kész! – Márk félmosollyal odavetett mondata úgy csattant a levegőben, mint egy pofon. – Ha ennyire ráérsz, inkább súrold ki a vécét.
Mintha megállt volna az idő. Réka fejében hirtelen valami átkattant, akár egy kiégett biztosíték.
Hét év.
Hét hosszú esztendőn át nyelte le a sérelmeket, tolta háttérbe a saját vágyait, és mentegette Márk egyre nyilvánvalóbb fennhéjázását. A férfi mintha lassan beleszeretett volna a saját felsőbbrendűségébe. De amit ma mondott, az minden eddigit felülmúlt.
– Rendben. Megteszem – felelte gépiesen. Hangjából hiányzott a sértettség, a fájdalom is; csak jeges elszántság csengett benne.
Figyelte, ahogy a férje a tükör előtt idegesen igazítja a nyakkendőjét, készülve a főnökénél esedékes látogatásra. Háttal állt neki. Mindig háttal.
Amikor Márk végül úgy lépett ki az ajtón, hogy még csak vissza sem nézett, Réka továbbra is egy helyben állt. Kívülről mozdulatlan volt, belül azonban már megszületett a döntés.
– Tényleg nem jössz? – kérdezte telefonon Zsuzsanna. – Visszautasítod az ajánlatomat? Komolyan így akarsz élni tovább?
– Nem – vágta rá Réka. – Benne vagyok. Mikor kezdjek?
A vonal túlsó végén rövid csend támadt, majd Zsuzsanna lelkes kiáltása hallatszott.
– Végre! Holnap kilencre gyere. Már mindent előkészítettem.
Réka mély levegőt vett.
A gyerekszoba üres volt; Levente éppen táborban töltötte a hetet. Szokatlan könnyűséget érzett a mellkasában, mintha egy évek óta cipelt súly zuhant volna le róla.
Keze szinte magától nyúlt a gardrób hátsó polcán porosodó régi névjegytartó után. A megsárgult kártyán Gábor telefonszáma állt – az első mentora, az az ember, aki már jóval Márk előtt felismerte a tehetségét.
„Réka, kivételes érzéked van ehhez. Ezt az ügyet alaposabban átláttad, mint néhány tapasztalt kollégám.”
Aznap először érezte, milyen az igazi szakmai büszkeség. Este pedig Márk pezsgővel és egy gyűrűvel várta.
„Csodás életünk lesz. Örülök, hogy jól fogsz keresni… de hadd gondoskodjak én rólad.”
Akkor hitt neki.
– Megjelölted a fontos részeket az iratokban? – kérdezte Zsuzsanna, miközben átnyújtott neki egy csésze kávét és a „TechnoTrade” ügy dossziéját.
Réka bólintott, igyekezve leplezni izgatottságát. Harmadik hete dolgozott barátnője ügyvédi irodájában. Márk pedig mit sem vett észre a változásból – abban a hitben élt, hogy a felesége továbbra is „otthon tesz-vesz”, amíg ő „karriercsúcsokat hódít meg”.
– A pénzügyi igazgatójuk ködösít – folytatta Zsuzsanna komoran. – Viszont a legutóbbi tranzakció dokumentumai ellentmondanak egymásnak, és ez több kérdést is felvet…