…egymásnak, és ez több kérdést is felvet…
Az adóhatóság adataival összevetve azonban a kép még nyugtalanítóbbá vált.
Ahogy Réka lapról lapra haladt, jeges szorítás futott végig rajta. A mellkasában egyre nehezebb lett a levegő. A perbe fogott vállalat vezetőségi névsorában ott állt egy ismerős név: Petrov A. V.
A férje.
A vitatott szerződéseken ugyanaz az aláírás szerepelt, amelyet ezerszer látott már otthon csekkeken és képeslapokon.
Petrov Márk Valerjevics.
Ösztönösen a karikagyűrűjére pillantott. A döntés súlya hirtelen valóságossá vált: házastársi hűség vagy szakmai tisztesség?
– Minden rendben? – kérdezte Zsuzsanna, amikor észrevette, hogy Réka arca elsápad.
– Persze – felelte gyorsan, bár a hangja kissé feszült volt. – Csak alaposabban át kell néznem az anyagot.
Aznap este Márk szokatlanul feldúlt hangulatban érkezett haza.
– Gond van egy szerződéssel – vetette oda, miközben kényelmesen elterült a fotelben. – Az a kotnyeles adóellenőr túlságosan kíváncsi. Valahogy el kell simítani az ügyet.
Réka a tűzhely mellett állt, háttal neki. Némán hallgatta, ahogy a férfi természetes könnyedséggel beszél „megállapodásokról”, kapcsolati hálóról, apró szívességekről – mintha csak az időjárást kommentálná.
– És te mit csináltál ma? – kérdezte Márk félvállról, láthatóan nem várva valódi választ.
– Súroltam a vécét – mondta nyugodtan.
A férfi felnevetett, majd visszahajolt a telefonjához. Az a fölényes kacaj örökre beleégett Réka emlékezetébe.
Az első figyelmeztetés váratlanul érte Márkot. Az anyja, Emese, a munkahelyén hívta fel.
– Márkikám, mi folyik nálatok? – aggódott a nő. – Ma beugrottam hozzátok, de Réka nem volt otthon. Tegnap sem. Csak nem titkol előtted valamit?
– Ugyan már, milyen butaság! – csattant fel ingerülten, ám a kétely apró magja már gyökeret vert benne.
Aznap este nem robbant ki jelenet. Ehelyett hosszasan figyelte a feleségét. Valóban történt valami. A tartása magabiztosabb lett, a mozdulatai határozottabbak. És ott volt az a halvány mosoly, amely akkor suhant át az arcán, amikor azt hitte, senki sem látja.
– Ma különösen csinos vagy – jegyezte meg váratlanul.
Réka felpillantott a könyvéből.
– Érdekes, hogy ezt egy év után most veszed észre.
A hangjából hiányzott a melegség, sőt, még a meglepetés is inkább hűvös volt.
– Holnap későn érek haza. Ne várj vacsorával.
– Későn? Mégis hol leszel?
– Vannak saját ügyeim, Márk. Ahogy neked is.
A második jel már kézzelfogható volt. Egy irat csúszott ki Réka táskájából, amikor a pénztárcáját kereste. Soha nem volt szétszórt, de azon a napon a papír hangtalanul a padlóra hullott. Márk lehajolt érte – és megdermedt.
– A konkurens cég részvényesei… jogi szakvélemény… Petrov Réka ügyvéd… Ez meg mi a fene?! – hangja élesen csengett a dühtől.
Réka lassan, megfontoltan emelte rá a tekintetét.
– A munkám, Márk. Három hónapja újra praktizálok. Meglep, hogy csak most tűnt fel.
– A saját cégem ellen dolgozol?!
Az arca eltorzult, ujjai görcsösen szorították a lapot. Úgy tűnt, egyetlen mozdulattal képes lenne darabokra tépni a dokumentumot.