Márk ujjai még mindig remegve szorították a papírt, de végül nem tépte szét. Valami – talán a döbbenet, talán Réka tekintetének nyugalma – megállította.
– Nem én választottam ellenfelet, Márk. Így alakult a helyzet – mondta higgadtan.
– Tőrbe csalsz! Ez árulás! – csattant fel a férfi.
Réka hangja ekkor már keményebben csengett:
– És amikor arra kényszerítettél, hogy adjam fel a hivatásomat? Amikor sorra fojtottad el az ambícióimat, és úgy bántál velem, mintha a házvezetőnőd lennék – az minek számít?
Márk hátrált egy lépést, mintha arcul ütötték volna.
– Régóta nem egy oldalon állunk – folytatta Réka csendesebb, de határozott tónusban. – És ez nem csupán erről a perről szól.
A tárgyalóteremben hűvös levegő terjengett. Réka egyenes háttal ült, összeszedetten, fókuszáltan. A másik oldalon, az alperesek asztalánál Márk sápadtan lapozgatta idegesen az iratait. A hátsó sorban Emese ült, ajkai vékony, szigorú vonallá préselve.
„Mérgező intrikus” – villant át Réka agyán. Éveken át sulykolta a fiába, hogy egy diplomás, öntudatos feleség veszélyezteti a férfi tekintélyét. Ő volt az is, aki annak idején azt javasolta, használják ki Réka várandósságát ürügyként, hogy kiszorítsák a szakmából.
Ekkor váratlanul kinyílt az ajtó, és egy ősz hajú férfi lépett be.
– Gábor? – lepte meg Rékát a látvány.
Egykori mentora magabiztos léptekkel az asztalhoz ment, bemutatkozott a bírónak szakértőként, majd helyet foglalt Réka mellett.
– A sajátjaimat nem hagyom cserben – hajolt közelebb halkan. – És van némi elszámolnivalóm ezzel a céggel.
Amikor a tárgyalás elkezdődött, Réka úgy beszélt, mintha az elmúlt évek kényszerszünete nem is létezett volna. Érvei pontosak és támadhatatlanok voltak, fellépése magabiztos. Látta, ahogy Márk arca változik: előbb hitetlenkedés, aztán megrökönyödés, végül valami egészen más – talán büszkeség – tükröződött rajta.
A férfi tekintetében valóban ott csillant az elismerés.
A szünetben, a kiürült folyosón Márk utolérte.
– Te… elképesztő voltál – mondta halkan. – Fogalmam sem volt róla, hogy…
– Dehogynem volt – vágott közbe Réka. – Tudtad. Csak kényelmesebb volt elfelejteni.
Ekkor Gábor is csatlakozott hozzájuk.
– Régen találkoztunk, Petrov – szólította meg Márkot, hangjában alig leplezett ellenszenvvel. – Látom, a családi hagyományokat hűen ápolod.
– Ismerik egymást? – kérdezte döbbenten Réka.
– Hogyne – mosolyodott el keserűen a mentor. – Édesanyja, Emese asszony évekkel ezelőtt elérte, hogy eltávolítsanak a kamarától. Egy koholt botrányba kevertek, azt terjesztették, hogy kenőpénzt fogadtam el egy ügyféltől. Évekbe telt, mire tisztáztam magam.
Réka szinte megdermedt. Hirtelen minden értelmet nyert: az anyósa állandó bizalmatlansága, a maró megjegyzések, a túlzó ellenőrzés.
– Ezért erőltette annyira, hogy hagyjam abba a munkát? – fordult a folyosón időközben megjelenő Emeséhez. – Attól tartott, hogy kiderül a kapcsolatom Gáborral?
Emese arca elsápadt.
– Én… a fiamat védtem! Nem engedhettem, hogy a régi viszályok miatt ő szenvedjen…