Eszter első gondolata az volt, hogy kibújik a kérés alól. Már épp a visszautasításon törte a fejét, amikor bevillant előtte Balázs bácsi arca: a kedves mosolya, ahogy gyerekkorában papírból hajtogatott neki csónakokat és repülőket. A régi emlékek végül meggyőzték. Úgy döntött, a nagybátyja emlékére mégis segít a szüleinek, és részt vesz a búcsúztatáson is.
…Amikor a vendégek többsége már elment, és az asztalnál csak a család maradt, a beszélgetés váratlan irányt vett: Balázs lakása került szóba.
– A kétszobás lakás most már az enyém – sóhajtott Krisztina. – A testvéremnek rajtam kívül nem volt senkije.
– Rendbe is kell majd hozni. Lesz vele gond bőven – morogta Gábor, aki addigra alaposan felöntött a garatra, és újabb italt töltött magának.
– Ne beszélj így, Gábor! – szólt rá Krisztina szokatlan határozottsággal. – Mégiscsak ingatlanról van szó. Ez érték. És most már elég volt az italból!
Eszter meglepetten figyelte az anyját. Ilyen hangnemben még sosem hallotta beszélni az apjával. Úgy tűnt, amíg ő külön élt, otthon is változott valami.
– Ne oktass ki – dörmögte Gábor, de a pohárhoz végül nem nyúlt.
– Ha felújítjuk, Márk költözik be – folytatta Krisztina, és halvány mosoly jelent meg az arcán. – Hamarosan megnősül. Nem akarod felköszönteni a testvéredet, Eszter?
Eszter értetlenül nézett rá. Mintha mindenki megfeledkezett volna arról, miért ülnek most itt. A nagybátyjáról alig esett szó – annál több a lakásról.
– Várj csak… Márk odaköltözik? – kérdezett vissza lassan, hogy biztosan jól érti-e.
– Természetesen. Neki adom ajándékba.
– De miért éppen neki?
Krisztina széttárta a kezét. – Neked van saját otthonod, neki nincs.
– Egy férfinak kell, hogy legyen saját lakása! – csapott az asztalra Gábor. – Mit vitatkoztok? Ha azt mondtam, Márké lesz, akkor az úgy is marad. Erről már döntöttünk.
Márk mindeddig hallgatott, de elégedett félmosollyal figyelte a jelenetet. Tekintetében diadal csillant, mintha valami versenyt nyert volna. Láthatóan őt sem zavarta, hogy nem ünnepségen, hanem toron ülnek.
„Milyen boldog a drága öcsém” – futott át Eszter agyán keserűen. – „Róla mindig gondoskodnak. Én csak akkor kellek, ha dolgozni kell.”
– Csináljatok, amit akartok! Csak engem hagyjatok ki belőle! – fakadt ki végül, és a széket félretolva kiviharzott a lakásból. Akkor értette meg igazán: semmi sem változott. Továbbra is Márk körül forog a világ.
Ezután Eszter hosszú ideig nem beszélt a szüleivel. A csendet végül Krisztina telefonhívása törte meg. A hangja fáradt volt és megtört.
Kiderült, hogy Márk esküvője elmaradt. Állása továbbra sincs, és esze ágában sincs elköltözni otthonról. Sőt, inni kezdett. Hogy miért? Mert a példa ott volt előtte – Gábor személyében.
– Együtt isznak reggeltől estig – sírta a telefonba Krisztina. – Teljesen kikészülök mellettük. A lakást, amit Márk nevére írattam, az apád kiadja bérbe. Ő tárgyal a bérlőkkel, ő veszi fel a pénzt, engem még csak be sem avat. Azt sem tudom, mennyiért adja ki. De mindegy is… Az egész elmegy italra meg harapnivalóra. Elhamarkodtam az átírást. Ha az én nevemen maradt volna, legalább odaköltözhetnék, és békén hagynának. Most meg itt vergődöm velük. Ki gondolta volna, hogy idáig jutunk? Úgy tűnik, az örökségem semmire sem volt jó…
Eszter lassan letette a telefont. „Semmire?” – gondolta keserű iróniával. – „Gábornak és Márknak kifejezetten jól jött. Nekik gondtalan az élet. Anyának meg… ez jutott.”
Egy pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy magához hívja Krisztinát. Úgy érezte, elég volt a régi szerepből.
„Éljenek csak tovább abban a nagy egyetértésben” – döntötte el magában. – „Én ebből már nem kérek.”