— Add ide a beutalótokat, a családnak most nagyobb szüksége van rá! — rikácsolta az anyósa.
Eszter a konyhában állt, és a nyári ruháját vasalta. A készülék sistergett, gőzt fújt, ő pedig észre sem vette, hogy a forró talp egy pillanatra hozzáért az ujjához. A fejében csak egyetlen gondolat zakatolt: „Tizenkét óra múlva már valami jéghideg italt kortyolok a Földközi-tenger partján. Se beszámolók, se fuvarlevelekkel hadakozó sofőrök, se könyvelési táblázatok.”
Egy teljes éven át készült erre az útra. Minden fizetésből félretett, lemondott egy új kabátról, Gábornak sem vették meg a hőn áhított horgászbotot. Végül összejött a pénz: ötcsillagos szálloda Kemerben, ultra all inclusive ellátással. Kétszázötvenezer forint a földi mennyországért.
A nappaliban nyitott bőrönd hevert a kanapén: fürdőruhák gondosan összehajtva, naptej, Gábor búvárszemüvege és békatalpa — minden indulásra készen.
A csengő éles, kitartó hangja úgy hasított bele az estébe, mint egy riasztó. Eszter összerezzent, az órára pillantott: este kilenc. Ki az ilyenkor?
Gábor ment ajtót nyitni.
Egy perc sem telt el, és a folyosóról felcsendült az a hang, amitől Eszternek mindig összeszorult a foga.
— Gáborkám! Nincs bezárva? Csak beugrottunk, fontos ügyben jöttem!
Mária volt az, az anyósa — hivatásos mártír és első osztályú manipulátor.
Eszter lekapcsolta a vasalót, vett egy mély levegőt, arcára erőltette a megszokott udvarias mosolyt, és kiment az előszobába.
Mária már a cipőjét húzta le, nagy sóhajtozások közepette, fia vállába kapaszkodva.
— Jaj, ez a derekam… a lábam… Eszterkém, főzz egy kis teát citrommal, és nézd meg, van‑e szívcsepp, érzem, hogy megint rendetlenkedik a szívem.
Eszter szó nélkül a konyhába ment.
Pár perc múlva Mária már az asztalnál ült, és hangosan szürcsölte a teát a csészealjból — ahogy mindig, „úri módra”, noha egyszerű nyugdíjas volt. Gábor vele szemben kuporgott, lesütött szemmel. Pontosan tudta, mi következik; negyven év alatt tökéletesen kiismerte anyja minden rezdülését.
— Nem kerülgetem a forró kását — tette le a csészealjat Mária. — Júliának és Nórának sürgősen tengerre kell menniük.
Eszter megmerevedett, a kezében maradt a konyharuha.
— Örülök, ha mennek — mondta higgadtan. — Mostanában sok a járat, biztos találnak megfelelőt.
— Nem erről beszélek — nézett rá keményen az anyósa. — Nincs rá pénzük. Júlia özvegy, alig kap valami támogatást, Nórának pedig gond van az orrmandulájával. Az orvos szerint csak a tengeri levegő segít, különben műteni kell.
— Értem — felelte Eszter, és érezte, ahogy belül forrni kezd. — És?
— És ti segítetek. Család vagytok. Nektek már megvan a beutalótok, holnap indul a gép.
— Igen, van — válaszolta lassan Eszter. — Mi vettük meg. Mi spóroltunk rá egy éven át.
— Ti erős, egészséges emberek vagytok! — csapott az asztalra Mária. — Nektek luxus a tenger! A gyereknek viszont létkérdés! Kibírjátok a nyaralót a telken, ott is van levegő. A patak büdös ugyan, de nektek az is megteszi.
— Anya… — szólalt meg bizonytalanul Gábor. — Már rákészültünk… bepakoltunk…
— Rákészültetek? És az unokahúgodra gondoltál? A testvéredre? — csattant fel Mária. — Nem ilyennek neveltelek! Önző lettél! Pont, mint a feleséged! Csak a saját kényelmetek számít!
A mellkasához kapott, arca elvörösödött.
— Jaj… szúr… a szívem… Gábor! Vizet! Hívd a mentőt! Majd elmondom az orvosoknak, ki tehet erről.