— …all inclusive! — rikácsolta tovább Júlia. — Erre a pasas közli, hogy miféle all inclusive? A mi foglalásunk „room only”! Csak a szoba! Mutogatom neki a vouchert, erre kinevet, és azt mondja, hamis!
— Gábor! Csinálj már valamit! A feleséged börtönbe juttat minket! Hívd fel a nagykövetséget!
Gábor tátott szájjal meredt Eszterre, mintha hirtelen idegen nőt látna maga előtt.
Eszter azonban teljes nyugalommal vette át a telefont.
— Senki nem csapott be titeket — mondta higgadtan.
— Tessék?! — torpant meg Júlia.
— Utazást akartatok? Lehetőleg ingyen? Megkaptátok. Ajándék lónak nem nézzük a fogát.
— Te… te direkt másik hotelt foglaltál?!
— Pontosan azt intéztem, ami a „rászoruló rokonok” státuszához illik. Két csillag is ajándék nektek. A luxust ki kell érdemelni. Vagy kifizetni a saját pénzetekből.
— Megöllek! — visította Júlia. — Ha hazamegyünk, kikaparom a szemed!
— Nem mentek haza egyhamar — felelte Eszter halvány mosollyal. — A visszaút tíz nap múlva van. Korábban nem tudtok elrepülni. Élvezzétek a pihenést. A hegyi levegő állítólag jót tesz az orrmandulának.
Azzal bontotta a vonalat, majd kikapcsolta a készüléket.
A konyhára sűrű csend telepedett.
Gábor úgy nézett a feleségére, mintha most ismerné fel igazán. A tekintetében döbbenet ült — és valami furcsa tisztelet.
— Ezt… szándékosan csináltad?
— Igen. Tudatosan.
— És a pénz? A kétszázötvenezer forintunk?
— Visszakerült a számlára. Levonták a lemondási díjat meg annak a putrinak az árát, amit kaptak. Olyan harmincezer forint ment el összesen. A többi megvan. Holnap elvihetjük javíttatni az autódat. Vagy veszek magamnak egy bundát.
Gábor hallgatott. Látszott rajta, hogy próbálja feldolgozni a történteket.
Aztán horkant egyet.
Majd elnevette magát.
Végül kitört belőle a kacagás — kissé ideges, már-már hisztérikus, de őszinte.
— Te aztán igazi boszorkány vagy, Eszter… egy kígyó.
— Kígyó? — töltött magának egy pohár bort. — Lehet. De legalább nem lábtörlő. És nem balek.
A következő tíz nap meglepően kellemesen telt.
Nem utaztak sehova. Otthon maradtak.
Délig aludtak, nagyokat sétáltak a parkban, esténként moziba mentek. A telefonjaikat kikapcsolva tartották.
Eszter pontosan tudta, hogy közben odakint tombol a dráma. Júlia és Nóra, akik a kényelmet természetesnek vették, zacskós levest ettek, mert a bolt messze volt és a pénz kevés. A tengerig gyalog kellett caplatniuk, mert a busz naponta egyszer járt. Légkondi híján nappal megsültek, éjjel pedig nem tudtak aludni a hőségtől.
Amikor végül visszatértek, Júlia bőre sötétre égett — nemcsak a naptól, a dühtől is. Nórát csípések borították tetőtől talpig.
Mária kiment eléjük a reptérre. Eszter és Gábor nem.
A botrány így sem maradt el, csak épp Eszter nélkül zajlott le.
Az anyós azóta nem beszél vele. A rokonságnak azt terjeszti, hogy a menye „szoknyás ördög”.
Esztert ez hidegen hagyja.
Gábor viszont látványosan megváltozott. Mielőtt bármit megígérne az anyjának, előbb Eszterre pillant — kérdőn, óvatosan.
Fél.
És talán nem is alaptalanul.