– Ugyan már, üljünk le enni, aztán majd megjön az étvágy is – sürgette Balázs türelmetlenül, akinek már régóta korgott a gyomra.
Krisztina azonban nem hagyta abba.
– Mégis mi ebben a normális? Szerinted ez rendben van? Egy ilyen vacsora után hetekig járhatnék orvoshoz a hasnyálmirigyemmel! – csattant fel újra. – Hol vannak a párolt zöldségek? A friss saláták? A sovány fehér húsú hal? A tengeri herkentyűk? Brokkoli? Avokádó? És a tofu? Egy falat sincs az asztalon!
Nóra mély levegőt vett, és higgadt hangon felelt:
– Étteremben. Mindaz, amit felsoroltál, gond nélkül megrendelheted annak a szállodának az éttermében, ahová most Balázzsal együtt átköltöztök.
– Tessék? – torpant meg Krisztina, mintha arcul csapták volna. – Miféle szállodáról beszélsz? Ugye nem gondolod komolyan, Nóra? Nem érzed úgy, hogy kicsit túlléped a határaidat? Azért itt van az én testvérem is!
– Szép volt, Nóra! – vágott közbe Márk indulatosan. – Már fogalmam sem volt, hogyan állítsam le a pimasz nővéremet.
Bántotta, hogy a felesége ennyi munkát tett az estebédbe, és mégis ezt kapja cserébe.
– Most akkor tényleg ki akartok minket rakni? – kérdezte Balázs, miközben az illatoktól összefutott a nyál a szájában. A konyhából áradó sült hús és fűszerek csábító aromája szinte elviselhetetlen volt.
– Hallod, Balázs? A saját testvéred küldene minket hotelbe! Így fogadnak minket a rokonok! Se szégyenérzetük, se lelkiismeretük! – sopánkodott Krisztina, bár látszott rajta a bizonytalanság. Nem számított rá, hogy Nóra egyszer csak visszavág.
Balázs próbált békíteni.
– Ugyan, biztos csak tréfáltok – mosolygott feszengve. – Márk, Nóra, mondjátok, hogy ez csak vicc, és üljünk végre asztalhoz.
Nóra arca megkeményedett. Hangja hűvös volt, akár az acél.
– Nem viccelek. Kérlek, menjetek el. A családom vacsorázni szeretne. Igen, ezt a zsíros, kalóriadús, de mennyeien finom ételt fogjuk megenni. Ne tartsatok fel bennünket. Szépen összepakoltok, és távoztok.
Krisztina sértetten kivonult az előszobába, és feltűnően hangosan kezdte magára kapkodni a kabátját.
– Hát, ilyet sem láttam még – morogta Balázs lemondóan. – Nem gondoltam volna rólatok. Egy kis hiszti miatt ekkora ügyet csinálni? Ismeritek már, nem először csinál ilyet. Egyszerűen nem kellett volna komolyan venni.
– Otthon rendezze a jeleneteit – felelte Márk ingerülten. – Itt nem elmeosztály működik. Ma teljesen elvesztette a józan eszét.
– Hallottad, mit mondanak rólam? – kiáltotta Krisztina az ajtóból, hangja éles volt és hisztérikus. – Tudtam én, hogy nem látnak szívesen!
Egész életében ahhoz szokott, hogy mindenki kerülgeti, teljesíti a kívánságait, és szó nélkül tűri a kitöréseit. Most azonban falba ütközött.
És talán éppen ideje volt már, hogy valaki végre határt szabjon ennek a botrányos viselkedésnek.