– Te sem lettél épp fiatalabb – vágott vissza Nóra rezzenéstelen arccal, mintha meg sem hallotta volna a sértő megjegyzést.
– Ugyan már, ne beszélj butaságokat – húzta el a száját Krisztina. – Egyébként is, én egy kiváló kozmetikushoz járok. Nem is olcsó, és csak ajánlással lehet bejutni hozzá.
– Akkor talán kidobott pénz volt – felelte Nóra élénken, és alaposan végigmérte sógornőjét. – Gyertek beljebb, mindjárt tálalok.
Krisztina arca még inkább megfeszült. Az előszobában lógó tükör elé lépett, és kritikus szemmel kezdte vizsgálni magát, mintha most ellenőrizné, valóban hibátlan-e a külseje.
– Sziasztok, gyerekek! Jól vagytok? Minden rendben? – fordult a nappali felé, ahol a hét- és ötéves fiúk álldogáltak.
– Szia… Anya, ő az a Krisztina néni, akiről meséltél? – kérdezte a kisebbik.
– Igen, ő apátok testvére. Mellette pedig Balázs bácsi áll. Hát nem emlékeztek rájuk? – kérdezte Nóra.
– Nem… A másik néni fekete hajú volt. Ő inkább hasonlít egy gonosz jégtündérre – jelentette ki teljes komolysággal a kisebbik.
– Gonoszra? Azért ezt túlzásnak érzem – hökkent meg Krisztina. – Nem vagyok én rosszindulatú, sőt! Nézzétek csak, hoztam nektek valamit!
A táskájából két apró csokoládét húzott elő, és a gyerekek kezébe nyomta.
– Még rendesen megköszönni sem tudják. Miféle nevelés ez, Nóra? – csóválta a fejét szemrehányóan. – A gyerekekkel foglalkozni kellene.
– Jaj, szerencse, hogy ezt elmondtad, különben nem is tudtuk volna – felelte Nóra édes mosollyal.
– Na, akkor kapunk végre enni, vagy csak állunk itt? – dörzsölte össze a kezét Balázs, akinek már láthatóan korgott a gyomra. – Egy koccintás is jól esne a viszontlátás örömére. Ki tudja, mikor ülünk így össze legközelebb, ha a munka mindig közbeszól.
– Minden elkészült. Fáradjatok az asztalhoz – invitálta őket Nóra.
Amint Krisztina belépett a tágas konyhába, ahol az asztal gondosan meg volt terítve, úgy nézett körbe, mintha valami sértőt látna. Az arckifejezése olyan volt, mintha citromba harapott volna.
– Te jó ég! Ennyire semmibe veszitek a rokonságot? – fakadt ki drámai hangon. – Ez volna a vendéglátás? Ez az asztal kész röhej!
– Tessék? – torpant meg Márk. – Most komolyan beszélsz, Krisztina?
Nóra csak mély levegőt vett. Számított valami hasonlóra, mégis próbált uralkodni magán.
– Mit nem értesz? Mit gondolsz, mit egyek itt? Bő olajban sült csirkét? Harminc felett az ilyesmi maga a méreg! Vagy ezt a krumplit? Netán a majonéztől tocsogó salátákat? Esetleg ezt a felvágottat, amiben több a kalória, mint egy hangyabolyban a hangya? Mondd meg, szerinted ezek közül melyik egészséges?
– Mi ütött beléd? – próbált nevetni Márk, bár látszott rajta a feszültség. – Teljesen rendben van minden. Friss, ízletes, Nóra ma korábban eljött a munkából, csak hogy elkészítsen mindent.