– …azóta meg ki tudja, hány férfival kavart már! Miféle cirkuszt rendeztél ott? – kérte számon Márk ingerülten.
– Ugyan már, csak próbára tettem a kis Nórádat. Hidd el, ettől még jobban fog ragaszkodni hozzád! – kacagott Krisztina a bátyja arcába, mit sem törődve a feszültséggel.
Attól kezdve, valahányszor Nóra és Márk a férj szüleihez utaztak egy-egy ünnepre vagy családi összejövetelre, és ott összefutottak Krisztinával, a nő sosem hagyta ki az alkalmat, hogy odaszúrjon. Gúnyos megjegyzései mögött mindig ott lapult a leplezetlen rosszindulat.
– Kicsit felszaladtak rád a kilók, nem gondolod? – mérte végig egyszer tetőtől talpig. – Nem ártana jobban odafigyelned magadra. A végén még Márk a csinosabb nőket kezdi nézegetni.
– Ez igazán nem a te dolgod. Inkább a saját férjeddel törődj – felelte higgadtan Nóra, bár belül forrt.
– Én csak szóltam – vont vállat Krisztina. – Aztán nehogy később keserves sírás legyen belőle. Attól, hogy valaki szült, még nem kell teljesen elhagynia magát.
Ezek után rendszerint elhalt köztük a beszélgetés, de a hangulat mindig megmérgeződött. Nóra hiába próbált túllépni a sértéseken, minden ilyen alkalom után napokig cipelte magával a keserűséget.
Krisztina láthatóan élvezte, hogy fölényben érezheti magát. Szerinte ő műveltebb, vonzóbb, karcsúbb. Gyakran hangoztatta, mennyire megbecsülik a munkahelyén, és milyen példásan nevelt, illedelmes gyerekei vannak – bezzeg az unokaöccsei és unokahúgai, akiket az anyjuk még az alapvető viselkedési szabályokra sem tanított meg, legalábbis az ő állítása szerint.
Ez a kimondatlan versengés évek óta tartott. Szerencsére a testvérpár külön városban élt a családjával, így ritkán kellett egymást elviselniük.
Most azonban Krisztina és a férje, Balázs, váratlanul bejelentették, hogy átugranak hozzájuk. Nóra igyekezett biztatni magát: talán ezúttal minden rendben lesz.
„Semmi baj, udvarias háziasszony leszek. Teszem, amit kell, a többit meg rábízom a sorsra. Csak nem fog jelenetet rendezni az én lakásomban… az már tényleg túlzás lenne” – ismételgette magában, miközben a közeli szupermarketből hazafelé cipelte a megtömött bevásárlószatyrokat.
Két órájuk volt a vendégek érkezéséig. Ennyi idő alatt még bőven készíthet vacsorát, hogy megvendégelje Krisztinát és Balázst.
Hamarosan ünnepi terítő került az asztalra, rajta saláták, felvágottak és gondosan elkészített szendvicsek sorakoztak. A sütőben aranybarnára sült csirkecombok pirultak krumplival. A hűtőben előkészítve várta a vacsorát néhány doboz gyümölcslé és egy üveg vodka is – Balázs kedvelte a „fehéret”, így Nóra erről sem feledkezett meg.
Amikor Márk megérkezett a pályaudvarról a vendégekkel, minden készen állt. A gyerekek a saját szobájukban maradtak; Nóra előre megbeszélte velük, hogy vacsora után vonuljanak vissza, hadd beszélgessenek a felnőttek zavartalanul.
Őszintén szólva nem bánta, ha távol maradnak a kíváncsi tekintetektől. Krisztina biztosan találna bennük is kivetnivalót: rosszul neveltek, nem megfelelően öltözöttek, túl soványak vagy épp ellenkezőleg, túl testesek – mindig akadt valami, amibe beleköthetett.
– Nem is tudom… mintha öregedtél volna – jegyezte meg Krisztina már az előszobában, alig lépte át a küszöböt. Gúnyos mosoly ült az arcán. – Olyan fáradtnak tűnsz…