Nóra aznap kivételesen korábban kéredzkedett el a munkahelyéről. A főnöknője szemmel láthatóan rosszallotta a dolgot, és nem is rejtette véka alá a véleményét: szerinte mostanában mindenki kibúvót keres a feladatok alól, mintha dolgozni már senkinek sem volna kedve.
– Mondja csak, Gorjunova, mi ez a sürgősség? – csattant fel. – Hegyekben áll a munka, maga is pontosan tudja. Mikor akarja behozni a lemaradást, ha fél napokat hiányzik?
Nóra mentegetőzve felelt:
– Most fordul elő először. Váratlan vendégeink érkeznek, teljesen felkészületlenül ér minket a dolog. Szeretnék mindent rendbe tenni otthon, hogy ne égjünk be.
A főnöknő végül sóhajtva legyintett.
– Ha tényleg ez az első alkalom, menjen. De az elmaradást pótolni fogja.
Nem sokkal ebéd előtt Márk telefonált.
– Nóri, meg tudnád oldani, hogy hamarabb eljössz? Képzeld, Krisztina szólt, hogy a férjével a városba jönnek. Valami sürgős örökösödési ügy miatt. Azt mondta, nálunk szállnának meg – hadarta.
Nóra gyomra azonnal összeszorult. Élénken élt benne Krisztina csípős modora és örökké elégedetlen arckifejezése.
– Nálunk? Ugyan miért? – kérdezte kedvetlenül. – Balázsnak itt lakik a testvére, ráadásul a bátyja is a családjával. Miért pont a mi kétszobás lakásunkba jönnének, ahol rajtunk kívül még két gyerek is él?
Márk magyarázkodni kezdett. Balázs bátyjánál felújítás zajlik, ezért ők most az anyósnál húzzák meg magukat, a húga pedig a férjével kéthetes külföldi útra utazott. Így – állítólag – rajtuk kívül nincs más lehetőség.
– Ő az utolsó ember, akit szívesen látnék a saját otthonomban – fakadt ki Nóra. – Kölcsönösen nem kedveljük egymást. Menjenek inkább szállodába.
– Ne dramatizáld túl – próbálta csitítani Márk. – Nem fog bántani téged a mi lakásunkban.
– Neki teljesen mindegy a helyszín – felelte keserűen Nóra. – Ilyen természet.
A gondolatok óhatatlanul visszavezették ahhoz az időszakhoz, amikor először mutatták be őt a családnak. Az anyósa ugyan más menyet képzelt el a fia mellé, de kellő tapintattal kezelte a helyzetet, és nem szított nyílt viszályt. Krisztina viszont egyáltalán nem volt ennyire visszafogott.
– És mi lesz Rékával? – kérdezte annak idején mézes-mázos mosollyal. – Hiszen megígérted neki, hogy feleségül veszed. A lány vár rád, hűségesen. Azt meséli, amint hazajössz, már mennétek is az anyakönyvvezetőhöz. Hogy tehetted ezt vele?
Nóra először azt hitte, rosszul hall. Arra gondolt, ez csak valami ízléstelen tréfa. Ésszel fel nem foghatta, hogy valaki így fogadja a testvére menyasszonyát, akit éppen azért hozott haza a vőlegénye, hogy a család megismerje az esküvő előtt. Ha létezett is valaha egy Réka vagy akár egy Dóra Márk múltjában, miért kellett volna erről ilyen módon beszélni? Mi értelme volt ennek?
Márk akkor kínosan nevetve ütötte el a dolgot, látszott rajta, hogy zavarban van. Később azonban össze is szólalkozott a nővérével, azt gondolva, Nóra nem hallja.
– Teljesen elment az eszed? – emelte fel a hangját. – Pont Rékát kellett előhoznod? Már az iskola befejezése óta nem is tartom vele a kapcsolatot, rég lezárt ügy az egész.