Az éjféli harangszó összefonódott a pezsgőspoharak csilingelésével és az egymást túlkiabáló jókívánságokkal. Az ünnepi asztal roskadozott a finomságoktól és a vendégektől, ám Lilla számára az egész társaságból csupán egyetlen ember létezett: Márk. Nem véletlenül ragaszkodott ahhoz, hogy az újévet a nővére otthonában köszöntsék, hiszen pontosan tudta, hogy a férfi is ott lesz. Márk, a sógorának régi, bizalmas barátja, Lilla szemében érettnek és megfontoltnak tűnt, szinte a tapasztalat és a férfias nyugalom megtestesítőjeként.
A lány azt is tudta róla, hogy néhány évvel korábban fájdalmas váláson ment keresztül, és azóta tudatosan kerül minden komolyabb női kapcsolatot. Lilla azonban eltökélte, hogy kedvességével, fiatalságával és természetes bájával felolvasztja a férfi szívét. Úgy érezte, erőfeszítései nem hiábavalók: az este előrehaladtával Márk egyre közelebb húzódott hozzá, és amikor elérkezett az éjfél, elsőként vele koccintott.
Lilla apró kortyokban ízlelgette a pezsgőt, tekintete csillogott, és gondolataiban már közös jövőt szőtt ezzel a férfival. Márk, aki a harmincadik évéhez közeledett, pontosan érzékelte, hogy a lány érdeklődése nem puszta játék. Lilla élénk, sugárzó jelenség volt, majdnem tíz évvel fiatalabb nála, és rajongása nyíltan tükröződött a szemében.
Ez a szenvedélyes pillantás akaratlanul is elgondolkodtatta Márkot: vajon nem tévedett-e, amikor annak idején végleg hátat fordított a párkapcsolatoknak és a családi életnek?
Három évvel korábban, amikor a házasságkötő terem ajtaján kilépett – akkor már frissen elvált férfiként –, szinte fogadalmat tett magának, hogy többé nem köti gúzsba magát a „házasélet” nevű kötelékkel. A volt felesége mellett az élete maga volt a pokol. A nő betegesen féltékeny természetű volt: rendszeresen átkutatta Márk telefonját, számon kérte minden percét, amelyet nem otthon töltött, és akár munkaidőben is képes volt váratlanul megjelenni az irodájában, hogy ellenőrizze.
A kollégák nyíltan élcelődtek rajta, ő pedig tehetetlenül tűrte a helyzetet. A feleségével folytatott beszélgetések sosem vezettek eredményre. Amikor végül kimondták a válást, Márk hosszú idő után először érezte meg a szabadság ízét. Ez a függetlenség felszabadító volt számára, és esze ágában sem állt újra feladni. Mégis, a mellette ülő fiatal nő csillogó tekintete komoly kísértést jelentett.
Egy könnyed, következmények nélküli kaland szóba sem jöhetett. Márk tisztában volt vele, hogy Lilla tapasztalatlan az érzelmi ügyekben, ráadásul a legjobb barátja rokona. Esze ágában sem volt összetörni a lány szívét.
Mégis nehéz lett volna egyszerűen elsétálni. Az újévi éjszaka után felajánlotta, hogy hazakíséri Lillát. Tudta, hogy ezzel reményt ad neki, mégsem tudott ellenállni.
Ezt követően újabb találkozások jöttek. Előbb csak egy, aztán még egy, végül egyre több. Mire beköszöntött a tavasz, szinte minden nap látták egymást.
Egy alkalommal a barátja félrehívta Márkot egy komoly beszélgetésre.
– Figyelj, nem tudom, hogyan mondjam, de ha megbántod Lillát, abból nagy baj lesz. A feleségem biztosan nekem esik, és őszintén szólva én sem nézném jó szemmel. Lilla rendes lány. Te pedig, amennyire tudom, megesküdtél, hogy nem házasodsz újra. Akkor miért adsz neki hiú reményeket?
Márk határozottan kijelentette, hogy esze ágában sincs fájdalmat okozni Lillának. A beszélgetés után azonban komolyan elgondolkodott. A lány társaságában újra élettel telt meg, mégis rettegett attól, hogy ugyanazokat a hibákat követi el, mint korábban.
Hosszú vívódás után úgy érezte, megtalálta a megoldást. Már csak az volt a kérdés, Lilla hogyan fogadja majd.
Egy borongós tavaszi délután Lilla kilépett a főiskola épületéből, ahol az utolsó évét fejezte be. Az ég sötétlilás felhőkkel volt tele, és bosszúsan állapította meg, hogy reggel otthon felejtette az esernyőjét.
Nemcsak az időjárás volt nyomasztó, a hangulata is hasonlóan szürke volt. Már három napja nem találkozott Márkkal, és attól tartott, a férfi végleg meghozta a döntését – talán nem mellette. Valószínűleg a sógorával folytatott beszélgetés befolyásolta.
Ahogy kilépett a kapun, tekintete egy ezüstszínű autóra esett. Márk ült a volán mögött, és mosolyogva nézett rá a szélvédőn keresztül.
Lilla szívéről azonnal lehullott a súly. A világ hirtelen derűsebbnek tűnt, a felhők sem voltak már olyan fenyegetők. Ott van, vár rá – akkor minden rendben.
Beszállt az autóba, és gyengéden puszit nyomott Márk arcára. A férfi hagyta, majd beindította a motort.
– Foglaltam kettőnknek egy asztalt estére – mondta.
– Étterembe megyünk? – lepődött meg Lilla. – Én még sosem voltam igazán elegáns helyen. Talán át kellene öltöznöm. Van egy csinos ruhám otthon – kezdett izgatottan magyarázkodni.
Márk rámosolygott, és játékosan rákacsintott.
– Ne aggódj – mondta nyugodtan. – Bármit viselsz, úgyis ragyogsz. Nem kell külön készülnöd ahhoz, hogy különleges legyél.