– Nem kell átöltöznöd – tette hozzá Márk nyugodtan. – Ez nem valami puccos hely, nincs ajtóban válogatás. Egyszerű vacsora lesz. Csak szeretnék veled kettesben, nyugodt körülmények között beszélgetni.
A mondat hallatán Lilla gondolatai teljesen összekuszálódtak. Hirtelen már nem számított, mit visel, és az sem, hová mennek. Beszélni akar vele. De miről? A szíve hevesebben vert, és önkéntelenül lehunyta a szemét, elképzelve, ahogy egy finoman csillogó gyűrű kerül az ujjára. Hiszen mi másért hívna el egy férfi vacsorázni egy nőt, ha nem azért, hogy megkérje a kezét?
Az étterem azonban korántsem volt olyan elegáns, mint amilyennek Lilla képzelte. Semmi különös nem volt benne: visszafogott berendezés, hétköznapi hangulat. Márk sem ünnepi fogásokat rendelt, inkább egyszerű, megszokott ételeket választott. És amikor megszólalt, a hangjában sem volt semmi emelkedettség.
– Lilla, komolyan kell beszélnünk – kezdte lassan. – A nővéredtől bizonyára hallottál róla, hogyan végződött az első házasságom. Akkor megfogadtam, hogy soha többé nem nősülök meg. Számomra a házasság sokáig egyet jelentett a felfordulással és a fájdalommal.
A szavai súlyosan nehezedtek a lányra. Lilla lesütötte a tekintetét, hogy elrejtse csalódottságát, és idegesen forgatta a villát az ujjai között. Márk azonban folytatta.
– Amióta ismerlek, sok minden megváltozott bennem – mondta őszintén. – Te más megvilágításba helyezted a dolgokat. Arra jutottam, hogy mégis képes lennék újra megházasodni. Szeretném, ha a feleségem lennél… de csak egy feltétellel. A kapcsolatunk szabad lenne. Nem ellenőriznénk egymást, nem féltékenykednénk, nem kérnénk számon a másikat.
Lilla egy pillanatra megmerevedett, aztán gyorsan bólintott. A szemében remény csillant.
– Igen – vágta rá szinte azonnal.
Valójában alig fogta fel a részleteket. Egyetlen dolog jutott el igazán hozzá: Márk feleségül akarja venni.
– Lilla, biztos, hogy érted, mire gondolok? – kérdezett vissza a férfi türelmesen. – Tudod, mit jelent a nyitott házasság? Együtt élünk, mint férj és feleség, közös életünk van, de nem szabunk korlátokat egymásnak. Ha bármelyikünknek lesz valakije rajtunk kívül, a másik nem firtatja. Nem kell beszámolnunk arról, hol voltunk, kivel töltöttük az estét.
– De… milyen házasság az, ahol ez megengedett? – suttogta Lilla zavartan.
– Olyan, amilyen egyre több helyen természetes – felelte Márk. – Nyugat-Európában bevett dolog. Szerintem működhet. Én csak ezt tudom felajánlani neked.
Lilla elfordította a fejét, mintha mérlegelne. Valójában már régen döntött. Amióta beleszeretett Márkba, nem tudta elképzelni az életét nélküle. Ha ez az ára annak, hogy mellette maradhasson, hát elfogadja. Mégis feltett egy utolsó kérdést.
– Ha összeházasodunk… akkor együtt is élünk, ugye?
– Természetesen. Közös otthon, közös mindennapok. Gondoskodunk egymásról, csak éppen nem láncoljuk magunkat féltékenységgel.
Lilla mély levegőt vett.
– Rendben. Benne vagyok.
Néhány hónappal később megtartották az esküvőt, és elkezdődött a közös életük. Lillának szokatlan volt ez a fajta szabadság, de eleinte minden békésen alakult. Egy este azonban Márk telefonált, hogy később ér haza a munkából.
– Történt valami? Hol vagy? – csúszott ki Lilla száján aggodalmasan.
A vonal túlsó végén rövid csend állt be, majd Márk halkan emlékeztette:
– Ugye emlékszel, miben állapodtunk meg?
– Igen… persze – felelte gyorsan, és érezte, hogy elpirul. – Nem felejtettem el.
Az az este komoly próbatételnek bizonyult számára. Gondolatai ide-oda cikáztak, képzelete kellemetlen jeleneteket vetített elé. Akárhogy próbálta elhessegetni, újra és újra maga elé látta Márkot egy másik nő társaságában.
Amikor a férfi éjfél körül belépett az ajtón, Lilla nyugodtnak mutatkozott. Szó nélkül a konyhába ment, hogy megmelegítse a vacsorát. Márk elégedetten figyelte visszafogottságát. Valójában nem volt senkivel; egyszerűen csak autózott a városban, hogy lássa, a felesége képes-e betartani a megegyezésüket. Lilla viselkedése meggyőzte arról, hogy igen.
Egy év elteltével azonban Márknak valódi viszonya lett. Lilla mindent észrevett, mégsem szólt egy szót sem. Addig inkább otthonülő típus volt, ám a férje ösztökélésére egyre gyakrabban mozdult ki. „Jót tesz egy kis levegőváltozás” – mondogatta Márk.
Lilla barátnőkkel találkozott, színházba és moziba járt. Hogy volt-e közben bárkije, azt Márk nem tudta. Ő következetesen ragaszkodott a saját szabályaihoz, és nem tett fel fölösleges kérdéseket.
Két évvel a házasságkötés után fiuk született. A gyermek érkezése régóta várt öröm volt Márk számára.