A felvételen ugyanis tisztán látszott, hogy Márk — józanságának minden jelével együtt, amit másnap a leheletén sem lehetett volna kétségbe vonni — egész este egy feltűnően csinos nő társaságát élvezte. Szinte le sem vált róla: hol a derekát karolta, hol a fülébe hajolt.
Az a nő ráadásul nem volt ismeretlen a kamerának. Korábban ugyanő táncolt az egyik asztalon, hófehér „Hóleányka”-sapkában, miközben a kollégák percekig tapsoltak. Félreértés ne essék: nem vetkőzött le, az öltözéke a maga módján még elfogadhatónak is mondható volt. Csakhogy a mozdulatai… azok már egészen más kategóriába tartoztak. A csípője, a keze, az egész testbeszéde arról árulkodott, hogy nem először áll a figyelem középpontjában. Gyakorlott volt — és ezt nem lehetett nem észrevenni.
Végül is stílusos párosítás: Mikulás és Hóleányka. Mit számít, hogy a mesében nagyapa és unoka? A vállalati bulin ez senkit nem zavart.
A kamerák pedig mindent rögzítettek. A két „ünnepi szereplő” összebújva hagyta el a helyszínt, az óra mutatója öt perccel tizenegy előtt járt. A barát, akinél Márk állítólag az éjszakát töltötte volna, a felvételen végig ott maradt a teremben.
Márk persze nem adta könnyen magát. Kétségbeesetten próbálta menteni a menthetőt.
— Csapdába csaltak! Ez egy mocskos manipuláció, összevágott anyag! — bizonygatta. — Ugye te sem hiszed el ezt az egészet, Nóra?
A bársonyos hangszín, amely korábban mindig meglágyította a lány szívét, most hatástalan maradt. Nóra csak félrefordította a fejét.
— Miféle válásról beszélsz? — háborgott tovább a férfi. — Teljesen elment az eszed? Szeretlek! Hallod? Szeretlek!
És ott volt még az évforduló is a küszöbön.
Az első házassági évfordulóra Nóra komoly ajándékkal készült: egy új, külföldi autót ígért a férjének. Addig is a saját, két éve vásárolt kocsiját használta Márk. Az informatikai szakmában Nóra szépen keresett, sőt az utóbbi időben többet vitt haza, mint a jóképű férje. Márk csak fél éve váltott munkahelyet, azelőtt alig csordogált a fizetése. Nórának viszont volt megtakarítása — ezt sosem titkolta.
És most, egy ostoba kaland miatt mindent kockára tenni? Ki tette fel a videót? És miért kellett egyáltalán elmenni arra a bulira? Talán jobban járt volna, ha otthon díszítik fel azt a szerencsétlen karácsonyfát…
Márk végső mentsvárként az édesanyját is bevonta. Meghívta, hogy beszéljen a menyével, térítse észhez.
— Ugyan, Nórácska, hol találsz még egy ilyen férjet? — próbálkozott az asszony.
A korábban csendes, mindig alkalmazkodó lány most először emelte fel a hangját.
— Nem is akarok még egy ugyanilyet. Egy is bőven elég volt a maguk fiából. Vigyék csak a saját Mikulásukat, és kívánok neki boldog utat!
Ez a fordulat nem szerepelt az anyós terveiben. Ő pontosan tudta, milyen a fia — talán jobban is, mint Nóra valaha.
Ráadásul a fiatalok Nóra lakásában éltek, amelyet még az esküvő előtt vásárolt.
— Nem történt semmi köztünk, esküszöm anyára! — kapkodott levegő után Márk. — Elkísértem, visszamentem, gyorsan leitattam magam, aztán átmentünk Gergőhöz!
Nóra azonban már nem hitt neki. Ott állt mellette az édesanya is, akire az eskü szólt, könyörgő tekintettel, hátha mégis kibékülnek. Hiszen akkora szerelem volt…
Csakhogy a lánynak ekkorra világossá vált: a szerelem csak az egyik oldalon létezett. A másikon legfeljebb megszokás vagy érdek. És neki erre nem volt szüksége.
Így aztán az évfordulós ajándék végül egészen más lett: válás és visszatérés a leánykori névhez.
Gyermekük még nem született, ami ebben a helyzetben inkább szerencsének bizonyult. Az eljárás gyorsan lezajlott.
A volt anyós nem sokkal később elkapott egy újonnan terjedő betegséget. Nem végzeteset — közös ismerősök adtak hírt róla —, de épp elég komolyat.
Talán nem árt előbb gondolkodni, mielőtt valaki az édesanyjára esküszik.
Nórát azonban mindez már hidegen hagyta.