— És ha arra kérnélek, hogy inkább maradj itthon? — kérdezte Nóra óvatosan, mintha attól tartana, hogy már a kérdés is robbanást idézhet elő.
Márk, aki frissen vasalt ingben, ünneplősen, jó illattal körülvéve állt előtte, értetlenül nézett rá.
— De miért, szívem? — vonta fel a szemöldökét. — Mondj legalább egy épkézláb indokot.
— Egyszerűen csak szeretném… — felelte a nő halkan. — Feldíszíthetnénk együtt a fát. Olyan jó lenne.
A ki nem mondott mondat ott rekedt benne: én maradnék, ha te kérnél rá.
— Ne beszélj már butaságokat! — csattant fel Márk, és hangjában megjelent az ingerültség. — Miért ne tölthetnék egy estét a kollégáimmal? Talán nem érdemlek meg ennyit?
— Dehogynem érdemelsz! — sietett helyeselni Nóra. — Persze, hogy megérdemled. Csak… pihenhetnénk együtt is. Ha nincs kedved a fához, elmehetnénk valahová. Mondj egy helyet, ahová szívesen mennél.
— A céges bulira akarok menni — mondta Márk határozottan, minden él nélkül, de annál komolyabban.
A nő gyomra összeszorult. A férfi hanghordozásában volt valami, ami figyelmeztetésként csengett. Mintha azt üzente volna: ezt a témát jobb nem feszegetni.
Mi vonz oda ennyire? — villant át rajta. Csak nem arannyal van kikövezve az a rendezvényterem?
Az a gondosan felépített boldogság, amit eddig közösen építettek, túl értékes volt ahhoz, hogy egyetlen vita megingassa. Nóra nagy levegőt vett.
— Még az sem tartana vissza, ha azt mondanám, hogy akár a házasságunk is rámehet?
— Ugyan már, ne dramatizálj! — legyintett Márk. — Miféle válásról beszélsz? Csak elmegyek egy év végi rendezvényre. Mi ebben a tragédia?
Erre nem tudott mit felelni. Azt kellett volna mondania, hogy szereti. Hogy félti. Hogy a féltékenység szinte fojtogatja. De a szavak nem jöttek. Talán éppen ezek hiányoztak.
Ha ezek után is elment volna, akkor valóban el kellett volna gondolkodnia a közös jövőjükön. De Nóra ismét hallgatott.
Miután a férfi kilépett az ajtón, ő leült a televízió elé, és mereven bámulta a képernyőt. Fogalma sem volt, mi megy éppen; a gondolatai máshol jártak. Az órát figyelte. A képzelete egyre sötétebb forgatókönyveket gyártott.
Nem sokkal éjfél előtt megszólalt a telefon. Gergő volt az, a tanújuk az esküvőről.
— Ne ijedj meg — kezdte gyorsan. — Márk kicsit többet ivott a kelleténél. Nálam alszik, hogy ne ilyen állapotban menjen haza.
— Annyira sokat, hogy még felhívni sem tud? — kérdezte Nóra megtörten. Márk ritkán ivott, ez nem volt rá jellemző.
— Ugyan, ne fújd fel! Év vége van, lazított egyet. Előfordul. Egyébként szép prémiumot kapott, majd meglátod. Meglep valamivel.
Talán tényleg csak túlgondolja — próbálta nyugtatni magát. Ha így folytatja, saját magát kergeti az őrületbe.
Másnap késő délelőtt nyílt az ajtó. Márk egy csokor virággal állított haza. Látszólag semmi bűntudat nem tükröződött a tekintetében, és semmi gyanús jel nem árulkodott félrelépésről. Nóra — később alaposan is — hiába keresett idegen illatot rajta.
Lehet, hogy valóban csak felöntött a garatra? A prémiumról pedig kiderült, hogy valóban jelentős összeg.
Estére már a bevásárlóközpont felé tartottak. Márk nem sajnálta a pénzt: új, valódi szőrmével bélelt kabát került Nórára, és egy pár elegáns fülbevaló is, ragyogó, világos kővel — az a fajta, amelyről minden nő álmodik.
Lassan kisimultak a hullámok. Hiszen alapvetően minden rendben volt köztük.
A féltékenység azonban nem tűnt el, csak elcsendesedett. Meghúzódott valahol mélyen. Márk továbbra is figyelmes, gyengéd és gondoskodó maradt. Látszólag semmilyen okot nem adott kételyre.
Eltelt két hét.
Közvetlenül az évfordulójuk előtt Nóra édesanyja telefonált.
— Ugye Márk egy biztosítótársaságnál dolgozik? Küldtem neked valamit. Nézd meg. Érdekes lesz, te naiv teremtés.
És valóban az volt.
Valaki feltöltött néhány felvételt az internetre az ominózus szilveszteri céges buliról. A kamerába belekerült Márk is, piros Mikulás-sapkában. Meglepően jól állt neki — az ilyesmihez mindig volt érzéke.
A sapkával önmagában még nem lett volna semmi gond.
Csakhogy a felvételen a szerető férj szemmel láthatóan józan volt… és a következő képkockák már egészen más megvilágításba helyezték az estét.