— A családért! — csattant fel Mária. — Ugyan már, ne légy kicsinyes! Sajnálod a testvéredtől? Te magad hangoztattad mindig, hogy talpraesett vagy, majd újrateremted, amit kell. Leventének viszont most kapaszkodóra van szüksége.
Balázs nem várta meg a folytatást. Sarkon fordult, és elindult kifelé, a háta mögött még szóltak hozzá, de a szavak már csak tompa morajként jutottak el hozzá. Úgy érezte, mintha kongana a feje.
Otthon úgy csapta be maga mögött az ajtót, hogy beleremegtek az üvegek. Eszter a konyhában ült, egy jegyzetfüzet fölé hajolva, és szorgalmasan írt bele valamit.
— Eszter! — tört ki belőle. — Teljesen hülyét csináltam magamból!
— Örülök, hogy kezded belátni — felelte a nő anélkül, hogy felnézett volna. — Mi történt? Megint megmentetted a világot?
— Átíratják a nyaralót Levente nevére! — robbant ki Balázsból. — Az én nyaralómat! Három év alatt félmillió forintot öltem bele!
Eszter lassan letette a tollat, és végigmérte a férjét. A tekintete hűvös volt, számító, együttérzésnek nyoma sem látszott benne.
— Komolyan azt hitted, hálatáblát avatnak a tiszteletedre? — kérdezte csendesen. — Gyere, ülj le.
Balázs engedelmesen helyet foglalt.
— Amíg te játszottad a nagyvonalú megmentőt, én utánanéztem pár dolognak — kopogtatta meg a jegyzetfüzetet Eszter. — Emlékszel, öt éve kölcsönkértél a szüleidtől háromszázezer forintot tetőfelújítás címén?
— Persze. Visszafizettem az utolsó fillérig.
— Te igen. Csakhogy a tetőhöz hozzá sem nyúltak. Ma beszéltem a szomszéddal, Júliával. Azt mondta, a régi pala még mindig a helyén van, már zöldül a mohától.
Balázs arca elszürkült.
— Az lehetetlen… odaadtam a pénzt.
— Érdekes módon pont akkor vett Levente egy vadonatúj autót — jegyezte meg Eszter szárazon. — Rakd össze a képet.
Balázs a homlokába temette az arcát. Hirtelen minden „sürgős műtét”, „beázás”, „kazáncsere” új értelmet nyert. Nem segített — finanszírozta az öccse életét.
— Most mit csináljak? — nézett fel Eszterre kétségbeesetten. — Én tényleg jót akartam.
A nő sóhajtott. Egy pillanatra mintha megsajnálta volna, de gyorsan összeszedte magát.
— A jó szándék nem stratégia — mondta határozottan. — Figyelj rám. Holnap édesanyád hatvanöt éves.
— Tudom. Hívott is… először éttermet emlegetett, aztán kiderült, nincs rá keret. Azt mondta, tartsuk nálunk az ünnepséget. Vagyis… hogy én álljam a cechet. Náluk épp felújítás van.
Eszter ajkán halvány, veszélyes mosoly jelent meg.
— Nálunk lesz, természetesen. És gondolom, a bevásárlás is a mi számlánkra menne?
— Finoman utalt rá — motyogta Balázs. — De hát már így is…
— Tökéletes — állt fel Eszter, és járkálni kezdett. — Balázs, szeretnél visszakapni valamit abból, amit évek óta beleöntesz ebbe a feneketlen kútba? Vagy legalább azt, hogy végre ne fejőstehénként kezeljenek?
— Igen! — vágta rá azonnal. — Mondj bármit, megteszem!
— Akkor figyelj. Olyan születésnapot szervezünk, amiről sokáig beszélni fognak. Anyukád nálunk akar ünnepelni? Megkapja.
Odament a szekrényhez, és elővett egy iratgyűjtőt.
— Amikor megvettük ezt a lakást, hiányzott kétszázezer forint. A szüleid adták oda, emlékszel?
— Igen… még viccelődtek is, hogy írjunk papírt róla.
— Nem vicc volt. Bejegyeztettek maguknak egytized tulajdonrészt. „Biztos, ami biztos” alapon.
Balázs értetlenül nézett rá.
— És?
— És holnap itt lesz mindenki. A nagynénik, nagybácsik, Levente az aktuális barátnőjével. Nyilvános lesz a műsor. De ehhez most add ide a telefonodat, és nyisd meg a banki alkalmazást.
Balázs szó nélkül átnyújtotta a készüléket.
— Most pedig felhívod anyukádat — folytatta Eszter, miközben már pötyögött valamit. — Mondd meg neki, hogy örömmel látjuk a vendégeket. És hogy készülök egy meglepetéssel. Egy igazán nagy dobással.
— Miféle meglepetéssel? — kérdezte Balázs idegesen.
Eszter rákacsintott, de a tekintete kemény maradt.
— Holnap megtudják, mit jelent valójában a „családi segítség”.
A férje elé tett egy tányért, rajta két sajtos szendviccsel.
— Egyél. Szükséged lesz az erődre. Holnap nem a nyaralóról lesz szó, Balázs. Holnap elszámolunk. És hidd el, a kést én tartom a kezemben.