Szavai végén mindig újabb slukk következett, majd vastag, súlyos füstfelhő tört elő a szipkából. A közelében álló utas arca lassan eltorzult, mintha viasz volna, amely túl közel került a lánghoz; inge gallérja szálaira bomolva csúszott le válláról.
– Látja, mégis igaza van! Nem kötelességünk a tömeg elvárásai szerint élni. Az elit feladata, hogy irányt szabjon, ne pedig hogy alkalmazkodjon! – folytatta Lilla rendületlenül, miközben újabb és újabb füstkarikákat eregetett.
A férfi egy hangot sem adott ki. Inkább kétségbeesetten próbálta visszatartani a levegőt, mintha attól félne, hogy a következő belégzés végzetes lesz.
Lilla megállás nélkül beszélt; láthatóan nem volt szüksége valódi hallgatóságra. Olyan hévvel adta elő gondolatait, hogy még egy poroltót is rá tudott volna venni a lángra lobbanásra. Amikor előhúzott egy újabb cigarettát, a férfi idegei felmondták a szolgálatot. Kitörni próbált a kijárat felé, de a zsúfolt utastér élő falat vont köré. A testek szorosan összezártak, esélyt sem hagyva a menekülésre.
Pánikszerűen kutatott a tekintetével a vésztörő kalapács után, ám az valamikor a rendszerváltás idején tűnhetett el. Végső elkeseredésében feltépte az ablak kis szellőzőjét, és egész felsőtestével a beáramló levegő felé vetette magát.
– My friend, hová siet ilyen kétségbeesetten? – kapta utána Lilla felindultan. – A címünket sem cseréltük ki, és még nem vitattuk meg a kortárs balett legújabb irányzatait!
A férfi azonban már nem hallotta. A következő pillanatban a troli mozgásából kiszakadva az aszfalt rideg, ám annál biztonságosabb ölelésében találta magát. Repülés közben megfogadta: ha ezt túléli, soha többé nem vesz cigarettát a szájába.
Néhány megállóval később az első ajtón felszállt egy jegyellenőr, aki hírhedt volt arról, hogy könyörtelenül büntet. A potyautasok rémálma, a kalauzok csendes ellensége volt; mindig nyilvános rendreutasítással kezdte az ellenőrzést. Ám amint az ajtók összezárultak mögötte, furcsa légkör csapta meg. A recsegő hangszórókból lágy jazz szólt, a kormány mögött frissen fésült sofőr ült csokornyakkendőben, mintha koncertre készülne. Az utasok remegő kézzel szorongatták érvényes jegyeiket, nehogy másodszor is lyukasszák őket.
Az ellenőr hangtalanul végigsétált a kocsin, nem fedve fel kilétét. A jelenlévők tekintetéből hamar kiolvasta, hogy jobb nem tudatni a kalauzzal az érkezését. Amikor meglátta, hogy Lilla épp egy iskolás fiút avat be a német balettvilág legfrissebb pletykáiba, diszkréten felmutatta igazolványát a gyereknek, majd a következő megállónál sietve leszállt.
– Nos, milyen volt az első nap? – kérdezte óvatosan az igazgató, amikor a troli visszaért a telepre.
– Mit mondhatnék, monsieur főnök? Tévedtem. A kosárfonás sokkal izgalmasabb időtöltés – felelte Lilla fáradt eleganciával.
Zoltán arca elkomorult, de a nő folytatta:
– A következő műszakba hozom magammal a fonalat és a vesszőt, hogy ne unatkozzam. Az utazóközönség kétségtelenül érdekes, csak épp túl gyorsan cserélődik. Az ember alig ismeri meg őket, már le is ugranak menet közben.
– Akkor holnap számíthatunk önre? – derült fel Zoltán.
– Természetesen, mon cher. Mindössze egy apró kérésem volna…
A férfi azonnal figyelni kezdett.
– Parancsoljon, bármit!
– Megtenné, hogy ránéz a kalauzülés kárpitjára? Kellemetlen incidens történt. Egyszer, pusztán egyetlen alkalommal, kénytelen voltam hangosan káromkodni, mert az ülés folyamatosan megrázott árammal. A büntetést készséggel vállalom, hogy lezárjuk az ügyet.
Zoltán sűrű bólogatások közepette búcsúzott el Lillától, majd diadalittasan a járműhöz sietett. Visszaillesztette az áramszedő rudakat a vezetékekre, felszállt, és helyet foglalt a kalauz székében.
Csoda, hogy nem a plafonon keresztül távozott. Olyan erejű ütés érte, hogy még az orrszőrei is megperzselődtek, és olyan kifejezések tolultak az eszébe, amelyek több tucat „konfúzióra” és néhány év szabadságvesztésre is elegendők lettek volna.
– Írjanak ki jutalmat Lillának – jelentette ki Zoltán a titkárnőnek, miután visszatért az élők sorába.
– Jutalmat? Hiszen csak egyetlen napot dolgozott…
– Igaza van – bólintott komolyan. – Akkor legyen kétszeres összegű.