…a konyha felől emelt hangú vita zaja szűrődött ki.
Amint belépett, Benedek hangját azonnal felismerte a kiabálásban.
— Szándékosan akarod tönkretenni az életemet? Miért kellett idejönnöd? — támadt rá Emesére, amikor egy pillanatra kettesben maradtak a folyosón.
A lány legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében.
— Nincs hová mennem. Befejezem az egyetemet, és elköltözöm… — mondta halkan, kerülve a férfi tekintetét.
Mielőtt a vita elfajulhatott volna, Levente lépett közbe.
— Azt teszel a magánéleteddel, amit akarsz, de Emese és a gyerek maradnak. Réka a lányod, a mi unokánk. Erről nincs több vita.
Benedek dühösen távozott, majdnem összeveszett a szüleivel, de Emese maradt.
Egy év telt el így. A sors azonban váratlan fordulatot hozott: Levente hirtelen meghalt. Benedek eljött a temetésre, de Emesével alig váltott néhány szót. Gabriella mély gyászba zuhant, férje elvesztése összetörte. Csak Réka közelsége tartotta benne a lelket; a kislány mosolya és ölelése volt az egyetlen, ami enyhítette a fájdalmát.
Közben Emese átvette a diplomáját. Visszamehetett volna a szülővárosába, új életet kezdhetett volna, mégsem tudta rászánni magát, hogy magára hagyja Gabriellát. Az asszony túlságosan egyedül maradt.
Ekkor Benedek ismét felbukkant. Emese igyekezett kerülni, és csendben pakolni kezdte a holmijukat. Úgy érezte, ideje továbblépni. Gabriella azonban hallani sem akart róla. Amikor szóba került az elutazás, annyira felindult, hogy a szívéhez kapott.
— Hová mennétek? — kérlelte Emesét. — Ha ti és Réka nem lennétek, nem tudom, mi lett volna velem azóta…
Másnap Emese korán elindult otthonról. Sétálni akart egyet, rendet tenni a gondolataiban, és benézni a kórházba is, ahol korábban ápolónőként dolgozott. Rékát Gabriella vitte volna óvodába.
Az asszony azonban váratlanul másként döntött. Úgy gondolta, eljött az ideje, hogy Benedek végre igazán megismerje a lányát.
— Benedek, vidd el te Rékát ma reggel. Felszökött a vérnyomásom — szólt a fiához.
— Anya, én ehhez nem értek. Nem tudok a gyerekekkel mit kezdeni — tiltakozott a férfi.
— Inkább az utcán kapjak rosszul? — nézett rá komolyan Gabriella.
Benedek sóhajtott, majd kézen fogta a kislányt. Az úton alig beszéltek. Réka kíváncsian méregette az apját, mintha most próbálná megfejteni, ki is ő valójában.
Az óvodai csoportszoba ajtajában azonban megtorpant.
— A mama és anya mindig ad puszit, mielőtt elmennek — jegyezte meg természetes egyszerűséggel.
Benedek zavarba jött, aztán leguggolt elé. Réka apró karjai a nyaka köré fonódtak, puha arca az övéhez simult. A férfi beszívta a gyermeki illatot, és hirtelen égetni kezdte valami a szemét. Melegség áradt szét benne, olyan érzés, amelyet addig nem ismert. Megcsókolta a lánya homlokát. Réka vidáman beszaladt a terembe, ő pedig még percekig mozdulatlanul állt.
Aznap egész nap a kislány járt a fejében.
Este, amikor Emese indult volna Rékáért, Benedek csendben mellé lépett.
— Veled megyek — mondta.
Az óvoda felé menet megszólalt:
— Emese, bocsánatot szeretnék kérni. Nem voltam jelen Réka életében, és téged is eltaszítottalak. Ha képes vagy rá, bocsáss meg. Ma rájöttem, hogy nem tudok nélkületek élni. Nem kell elmenned. Gyere velem…
Emese szíve összeszorult. Ha ezt korábban mondod… — futott át rajta a gondolat, de hangosan csak ennyit felelt:
— Rég nem haragszom rád, Benedek. Talán nincs is miért megbocsátanom. A döntést én hoztam meg, amikor megtartottam Rékát, és soha nem bántam meg. Gabriella és Levente rengeteget tettek értünk. Nem hagyhatom itt őt egyedül. És te nős vagy.
— Már nem — rázta meg a fejét Benedek. — Igazad volt. És ha te maradsz, én is maradok. Felkértek, hogy vezessem a sebészeti osztályt a kórházban.
Amikor beléptek a csoportszobába, Réka azonnal feléjük szaladt. Előbb az anyját ölelte át, majd Benedekhez bújt. A férfi mellkasát ismét elöntötte az a különös, gyengéd melegség.
Hazafelé a kislány mindkettőjük kezét fogta.
Ahogy beléptek a házba, Benedek hangosan szólt:
— Anya, maradok!
Gabriella arcán fáradt, mégis boldog mosoly jelent meg.
— Így van rendjén. Végre együtt a család. Bárcsak Levente is láthatná…
Talán a család olyan, mint a haza: léteznie kell, különben minden elveszíti az értelmét.