Emese továbbra is kitartóan haladt előre. Az egyetemen kiváló eredményeket ért el, tanárai egytől egyig elismerték a szorgalmát. Szinte minden vizsgaidőszakban akadt egy-két tantárgy, amelyből külön vizsga nélkül kapott jegyet, ami nem kis irigységet váltott ki a csoporttársaiból. Sokan összesúgtak a háta mögött, de ő igyekezett tudomást sem venni róla.
A harmadik év elvégzése és a kötelező szakmai gyakorlat után sikerült elhelyezkednie ápolónőként a városi kórházban. Mivel nappal előadásokra járt, többnyire éjszakai műszakokat vállalt. A legszívesebben akkor dolgozott, amikor Benedek is ügyeletes volt – a fiatal, tehetséges sebész, akit mindenki nagyra tartott. Emese rajongással nézett fel rá, tekintetében ott csillogott a csodálat, amit a kollégák is észrevettek. A férfi olykor még azt is megengedte neki, hogy az éjjel érkező betegeket elsőként megvizsgálja, felállítson egy előzetes diagnózist, sőt javaslatot tegyen a kezelésre. Természetesen sok mindenben tapasztalatlan volt még, de Benedek türelmesen magyarázott, javította a hibáit, és sosem alázta meg.
Azok után az éjszakák után, amelyeket mellette tölthetett, Emese szinte lebegve ment be az egyetemre. Alig várta a következő közös szolgálatot. Benedek sem volt vak: pontosan látta a lány ragyogó, szerelmes pillantásait, és nyilvánvalóan hízelgett neki a fiatal ápolónő figyelme.
Egy különösen csendes éjszakán nem érkezett súlyos eset, műtétre sem volt szükség. Ketten ültek az orvosi szobában, kávét kortyolgattak, és Emese által sütött palacsintát ettek. A lány minden közös ügyeletre készült valami apró finomsággal. Benedek mosolyogva jegyezte meg, hogy még az édesanyja sem süt ilyen ízleteset. Emese arca elvörösödött az örömtől. Aztán az este váratlan fordulatot vett.
A lány boldogan adta át magát annak, akit szeretett. Úgy érezte, a fellegekben jár; meg sem fordult a fejében, hogy ez csak futó kaland lehet. Hiszen ha Benedek nem érezne iránta semmit, nem történt volna meg köztük mindez – így gondolta.
A következő alkalommal azonban hiába várta. Benedek elcserélte az ügyeletet egy másik orvossal. Emese nyugtalan lett, attól tartott, talán valami baj érte a családját. Műszak után a kórház előtt álldogált, hogy beszélhessen vele. A férfi azonban elment mellette anélkül, hogy ráemelte volna a tekintetét.
– Benedek! – szólt utána.
A férfi megtorpant, majd kelletlenül visszalépett hozzá. Arcán ingerültség ült.
– Történt valami? Vagy kerül engem? Miért? – kérdezte Emese zavartan, s újra magázni kezdte.
– Figyelj, ami köztünk volt, hiba volt. Nem fog megismétlődni. Ne várj rám a kórház előtt. Már így is pletykálnak az osztályon.
– De én…
– Én nem – vágott a szavába élesen. – Ennyi.
Sarkon fordult, és faképnél hagyta.
Emese aznap képtelen volt figyelni az órákon. Összefüggéstelenül felelt, a tanár végül azt hitte, beteg, és hazaküldte. Otthon az ágyra rogyott, arcát a párnába fúrva zokogott órákon át. Néhány nappal később azonban még nagyobb megrázkódtatás érte: kiderült, hogy gyermeket vár. Összeszedte minden bátorságát, és újra megkereste Benedeket.
– Azt hittem, védekezel – mondta a férfi hidegen. – Mit vársz most tőlem? Nem kényszerítettelek semmire. Ha akarod, beszélek a nőgyógyászaton, elintézik a terhességmegszakítást. Mondhatjuk, hogy egy hallgatótól estél teherbe, és segítséget kértél.
A szavai, mint egy pofon, úgy csattantak Emese lelkén. Szeme könnybe lábadt.
– Nem vetetem el – suttogta.
– Ne légy ostoba. Hogyan tanulsz majd így tovább? És miből fogsz élni? Még ha passzív félévet kérsz is, egy év múlva ott lesz a gyerek. Ki vigyáz rá? Nincs édesanyád, aki segítsen. Dolgozni sem tudsz majd. Értsd meg, én nem készülök házasságra. Hamarosan a főváros egyik klinikájára hívnak. Vetess véget ennek.
Emese próbálta gyűlölni, de a szíve nem engedelmeskedett. Végül szó nélkül elszaladt. Többé nem kereste Benedek társaságát.
A következő hétvégén felutazott Gabriellához, és mindent elmesélt neki. A tanárnő szomorúan hallgatta.
– Szegény gyermek – sóhajtott fel. – Másodéves voltam, amikor halálosan beleszerettem egy fiúba. Annyira elvakított az érzés, hogy tanulni sem tudtam. Kevés fiú járt a szakunkra, és mindegyik lány érte rajongott. Majd megőrültem, valahányszor mással láttam.
Egy szilvesztert egy évfolyamtársunk vidéki házában ünnepeltünk. Táncoltunk, pezsgőt ittunk, éjfélkor tűzijátékot néztünk az udvaron. Amikor mindenki nyugovóra tért, ő tévedésből az én ágyamba feküdt be. Szobát cserélt, és azt hitte, a sajátjába megy. Akkor történt meg köztünk minden. Később tudtam meg, hogy gyermeket várok.
Eleinte azt állította, semmire sem emlékszik az estéből. De én pontosan tudtam, hogy nem ivott annyit, hogy teljesen kiesett volna neki az éjszaka.