– Kislány! – jelentette ki a szülésznő, és magasabbra emelte az újszülöttet, hogy Emese is láthassa. – Gyönyörű baba! Tiszta édesanyja.
Emese, akit teljesen kimerített a vajúdás, alig tudott a gyermekére fókuszálni. Mielőtt még igazán szemügyre vehette volna a picit, a bába már tovább is adta valakinek. A csecsemőt gyorsan megvizsgálták, bepólyálták, majd kivitték a szülőszobából.
„És ő még csak nem is sejti…” – suhant át Emese fején szomorúan.
Emese az édesanyjával élt egy apró vidéki településen, ahol rajtuk kívül mindössze hétezer ember lakott. Az apját soha nem ismerte, még csak nem is látta. Az anyja évek óta makacs fejfájásra panaszkodott, rendszeresen szedett gyógyszereket, de az állapota nem javult.
Tavasszal, amikor Emese már az utolsó évét járta a középiskolában, váratlanul rosszul lett az édesanyja. A vasalódeszka mellett állt, amikor hirtelen összeesett. Emese rémülten kapott a telefon után, hogy mentőt hívjon, de az anyja leintette.
– Ugyan, nincs semmi baj. Biztos csak az időjárás bolondul megint. Pihenek egy kicsit, és elmúlik – legyintett, ahogy máskor is tette.
– Anya, menjünk el holnap orvoshoz. Ezek a tabletták láthatóan nem segítenek. Nem normális, hogy állandóan fáj a fejed. Legalább megmérem a vérnyomásod – erősködött Emese.
Másnap valóban kórházba mentek. Egyik rendelőből küldték őket a másikba, végül beutalót kaptak a megyei központ onkológiai intézetébe. Ott hangzott el a lesújtó diagnózis: műthetetlen agydaganat. Az orvosok tehetetlenül tártak szét a karjukat. Az édesanya nem vállalta a kemoterápiát.
– Mit érnék vele? Talán nyernék egy hónapot, de a vége úgyis ugyanaz. Még hamarabb tönkretennének – mondta csendesen.
Ekkor határozta el Emese, hogy orvos lesz. Úgy érezte, csak így mentheti meg az anyját. Ám a sors nem adott időt: két hónappal később, éppen az érettségi előtt, az édesanyja meghalt.
A gyász idején Gabriella, a magyar- és irodalomtanára állt mellé. A temetés után Emese nála lakott, mert képtelen volt visszamenni a lakásba, ahol minden tárgy az anyjára emlékeztette.
– Ne add fel, kislány – biztatta Gabriella. – Tedd le sikeresen a vizsgákat, jelentkezz az egyetemre, és válj orvossá. Sok embernek segíthetsz még. Az édesanyád odafentről büszkén figyel majd.
Emese kitűnő eredménnyel érettségizett, aranyéremmel zárta a középiskolát. Gabriella rábeszélte az igazgatót, hogy az ajánlásban emeljék ki: a lány árva, hátha ez növeli az esélyeit a felvételin. Sőt, az induláshoz pénzt is adott neki.
– Nagyon hálás vagyok. Tanulni fogok, és egyszer még visszatérek – ígérte Emese.
– Ne tervezd túl előre az életed – mosolygott Gabriella, és átölelte. – Talán ott találod meg a boldogságodat, férjhez mész. Vigyázz magadra. Bármikor hívhatsz, számíthatsz rám.
Semmi sem tartotta már a szülővárosában. Az apját nem kereste; úgy gondolta, ha eddig nem jelentkezett, nyilván nincs rá szüksége. Felvették az orvosi egyetemre, kollégiumi szobát kapott. A kapott pénz azonban gyorsan elfogyott, ösztöndíjból pedig lehetetlen volt megélni.
Ezért munkát vállalt egy rendelőintézetben takarítóként, nem messze a kollégiumtól. Megállapodott a vezetővel, hogy a rendelési idő után végzi el a takarítást. A főnöknő kelletlenül, de beleegyezett.
Emese spórolt, amin csak tudott. Nem járt menzára, nem ült be kávézni a többiekkel. Többnyire a kollégiumi szobában tanult, vagy egyedül sétált a városban. A csoporttársai „szentnek” csúfolták visszahúzódó természete miatt.
A téli vizsgaidőszak végén – amelyet az évfolyam legjobb eredményével zárt – hazautazott. Pontosabban csak benézett a régi lakásba, de ismét Gabriellánál szállt meg, aki örömmel fogadta. Búcsúzáskor a tanárnő ismét pénzt csúsztatott a kezébe.
– Ugyan, igazán nem szükséges – pirult el Emese. – Dolgozom már.
– És mennyit keresel takarítással? Egy fiatal lánynak ruhákra is szüksége van. Látom, hogy még az ételen is spórolsz. Teljesen lefogytál, csak a szemed maradt hatalmas. Fogadd el. Vegyél magadnak egy csinos ruhát, farmert, sportcipőt.
Emese maga is tudta, hogy öltözéke túlságosan szerény a városi lányokéhoz képest. Azok lenéző pillantásokkal mérték végig, sőt, volt, aki nyíltan megvetette. Ő azonban továbbra is szorgalmasan tanult, és minden erejével a céljára összpontosított, nem sejtve, hogy hamarosan az élete új irányt vesz.