– És akkor mi van? – csattant fel Lilla, szemében sértett villanással.
Benedek hangja megkeményedett. – Ha már magad választod ki ezeket a jóképű, fiatal fiúkat magad köré, akkor azt tanácsolom, sürgősen gondold át a döntésedet!
– Nem én válogatok! Azt az edzőt kapom, akit beosztanak mellém – vágott vissza Lilla dacosan.
– Akkor kérj mást! – emelte fel a hangját Benedek.
– Ugyan miért számít, ki tartja az edzést? – kérdezett vissza Lilla. – Ő csak a munkáját végzi, semmi több. Pontosan tudod, hogy egyedül téged szeretlek.
– Én ezt tudom – felelte a férfi, de az arca feszült maradt. – Csakhogy az üzlettársaim nem ezt látják. Ők mást érzékelnek, és azt is adják tovább. Ez pedig, akárhogy is nézzük, az én hírnevemet csorbítja.
Húsz év házasság után úgy tűnt, a jó hír fontosabb lett, mint az asszony érzései. Ez fájt Lillának.
– Mondd meg őszintén: azt szeretnéd, ha bezárkóznék a házba, és semmit sem csinálnék? Tudod jól, hogy beleőrülnék a tétlenségbe! Még a portörlést sem engeded. Most az edzést is kifogásolod. Benedek, mire jó egy ilyen házasság?
A kérdés váratlanul érte a férfit. Tekintetében átsuhant a döbbenet és valami halvány félelem.
– Akkor menj el dolgozni! – bukott ki belőle hirtelen, és szinte azonnal megrettent saját kijelentésétől.
– Igen, alaposan összekaptunk a férjemmel – mesélte később Lilla. – Eszem ágában sem volt egész nap céltalanul otthon ülni.
Benedek nehezen viselte az elfoglaltságaimat. Ráadásul még az is felmerült benne, hogy amíg ő dolgozik, én majd túl közel kerülök valamelyik fiatal, segítőkész edzőhöz.
A család jövője forgott kockán. A munkavállalás viszont megoldást jelentett: elfoglaltságot adott, és egyben eloszlatta a férjem reputációját fenyegető pletykákat is. Orvosi végzettségem ugyan volt, de gyakorlat híján csak segédápolói állást kaptam egy kórházban.
– A férje akár vehetett volna önnek egy magánklinikát is – jegyezte meg Márk, a taxis.
Lilla elmosolyodott. – És mit kezdtem volna vele? Így legalább valódi munkát végzek. Egész nap talpon vagyok, nincs időm unatkozni.
Ráadásul estére mindketten hazatérünk, és újra van mit mesélnünk egymásnak. Valahogy olyan lett minden, mint a kezdetekkor, amikor még friss volt a házasságunk.
Márk nemigen talált több kérdeznivalót, így inkább szakmai irányba terelte a szót. – De miért jár taxival? Gondolom, az autója önmagában többet ér, mint a mi teljes flottánk fele.
– Valóban drága kocsim van – bólintott Lilla. – Csakhogy a kórházi parkolóban túlságosan feltűnő lenne. És őszintén szólva estére teljesen kimerülök. A taxi kényelmesebb megoldás.
Közben meg is érkeztek a címre.
– A diszpécserlányok el sem fogják hinni! – lelkesedett Márk. – Egy tehetős üzletember felesége kórházi segédápolóként dolgozik, csak hogy megóvja a házasságát!
Lilla komolyan nézett rá. – Van bármi, ami fontosabb a családnál? Biztos vagyok benne, hogy maga is bármit megtenne, hogy a szerettei boldogok legyenek.
Márk a ház előtt kitette, majd sietve visszaindult a központba, hogy megossza a történetet. Odabent a diszpécserlányok elgondolkodva hallgatták.
– És ti meddig mennétek el a családotokért? – tette fel valaki halkan a kérdést.
A válasz mindegyikükben ugyanaz volt:
Egy olyan családért, ahol szeretet köti össze az embereket, nincs túl nagy áldozat. Csak a család számít.