Az édesanyja lelkesedése azonban nem csillapodott akkor sem, amikor kiderült, hogy Benedek hét évvel idősebb a lányánál.
– És akkor mi van, ha idősebb? – csattant fel Eszter. – Saját cége van, komoly autóval jár, és lakást vett a belváros szívében!
Gergő rosszallóan csóválta a fejét.
– Nem arról van szó, Eszter… De nem tűnik úgy, mintha a lányunkat egy tehetős üzletemberhez adnánk, mintha csak üzletet kötnénk?
– Ugyan már! – legyintett az asszony. – Mire mi egyáltalán megismertük Benedeket, ők már beadták a házassági papírokat. Hogy nekünk is szimpatikus lett, az puszta véletlen!
– A szomszédok szája bezzeg nem véletlen – morogta Gergő. – Beszélni fognak.
– Hadd beszéljenek! – vágott vissza Eszter. – Mi egész életünkben a gyárban dolgoztunk. És még az sem biztos, hogy megérjük a nyugdíjat! Nézz körül: nincs autónk, félretett pénzünk is alig. Mit tudtunk volna mi biztosítani Lillának?
Egy pillanatra elcsendesedett, majd halkabban tette hozzá:
– Benedek szereti őt. Láttad, hogyan néz rá? Te is csak az esküvőnk előtt néztél így rám.
Gergő felsóhajtott.
– Lehet, hogy szereti… De mások azt mondják majd, jól férjhez adtuk.
– Akkor irigykedjenek! – zárta rövidre Eszter.
Benedek valóban nem volt akárki. Huszonöt évesen már komoly eredményeket tudhatott maga mögött. Nemcsak energiája volt bőven, hanem eltökéltsége is: mindig előre tört, tervezett, számolt. És amit eltervezett, azt rendszerint véghez is vitte.
A barátai tréfásan csak „két lábon járó számológépnek” nevezték.
– Elképesztő érzéke van hozzá – ismerték el némi irigységgel. – Öt percig hallgat, aztán megmondja, mit érdemes megvenni, hogyan kell elhozni, és kinek lehet haszonnal továbbadni. És valahogy mindig jól jön ki belőle.
Mégis akadtak köztük, akik értetlenkedtek.
– Azt nem értem, minek neki Lilla – jegyezte meg egyikük. – Ha ez is valami befektetés, nem látom, mikor térül meg.
Sokan nehezen hitték el, hogy az érzései őszinték.
Pedig Benedek, akinek fejében valóban egy egész számítógép dolgozott, a legfontosabb „befektetését” nem üzleti alapon mérte. Minden érzelmét, minden figyelmét Lillára összpontosította.
Az esküvőjük fényűző volt, de nem a pompa miatt maradt emlékezetes, hanem mert sugárzott róluk az öröm. Úgy tűnt, előttük az élet csak derűt és sikert tartogat.
Két évvel később megszületett a kislányuk, Nóra. Újabb két esztendő elteltével fiuk is érkezett, Levente.
Ami Lilla szüleit igazán büszkeséggel töltötte el, az az volt, hogy lányuk nem vált a jómódú vállalkozófeleségek elkényeztetett másává.
Benedek többször felvetette, hogy alkalmazhatnának bejárónőt, dadát, akár nevelőnőt is, de Lilla rendre nemet mondott. Nem kívánt személyzetet a házba.
Mindent saját kezűleg intézett.
Pedig nem szenvedtek hiányt semmiben. A gardrób roskadozott a drága ruháktól, a konyhában a legmodernebb gépek sorakoztak, és a legújabb technikai eszközök sem hiányoztak. Az ékszereinek külön páncélszekrényt kellett beszerezni.
Ennek ellenére Lilla maga főzött, takarított, a gyerekekkel foglalkozott, és amikor csak lehetett, időt szakított a férjére is – annyit, amennyit Benedek az üzleti teendők mellett a családnak szentelni tudott.
Amíg a gyerekek kicsik voltak, szinte megállás nélkül dolgozott mellettük. Később azonban meghozta a gyümölcsét a következetessége: Nóra és Levente önálló, kíváncsi, talpraesett gyerekekké váltak. Nem kellett őket noszogatni, maguktól keresték az elfoglaltságot.
Szakköröket és sportfoglalkozásokat is saját érdeklődésük szerint választottak. És éppen ekkor merült fel először, hogy talán mégis szükség lenne segítségre a háznál – nem a kényelem miatt, hanem a mindennapi rohanás miatt.
Így jelent meg az első alkalmazott az életükben, ami új fejezetet nyitott a család történetében.