Benedek sokáig érvelt amellett, hogy hivatásos sofőrre van szükségük. Azt magyarázta, hogy a városi forgalom olyan kiszámíthatatlan és idegőrlő, hogy még tapasztalt vezetőknek is kihívás, nemhogy Lillának, akinek amúgy is ezer dolga akad. Nem szeretné, ha a dugók és a türelmetlen autósok miatt őrlődne fel nap mint nap.
Aztán kissé zavartan hozzátette: szerinte furcsán fest, hogy megvan a pénzük, mégsem tartanak személyzetet. A társasági körükben ez már-már elvárás kérdése, a presztízs része.
Lilla végül belement a dologba, de feltételt szabott: ha már sofőr, akkor legyen testőr is egyben. Nem mintha konkrét veszélytől tartana, de jobb az elővigyázatosság.
Ahogy teltek a hónapok, Benedek egyre határozottabban vetette fel, hogy nemcsak az autó körül lenne szükség segítségre. Szerinte illene szakácsot, bejárónőt és a gyerekek mellé nevelőt is alkalmazni. Zavarta, hogy amikor vendégek érkeznek, Lilla maga tálal és kínál, miközben más házaknál ez természetesen a személyzet dolga. Attól félt, hogy ismerősei azt gondolják: nincs elég pénze ahhoz, hogy megfelelő hátteret biztosítson.
– Nem lehetne csak akkor alkalmazni embereket, amikor bizonyítani szeretnél a barátaidnak? – kérdezett vissza Lilla némi éllel a hangjában.
Benedek sóhajtott. Úgy vélte, a látszat nem alkalmi kérdés, és az üzleti partnerek bizony figyelnek az ilyen részletekre is.
– Rendben, de kizárólag miattad – egyezett bele végül Lilla.
Valójában nem esett nehezére a főzés, és a kétszintes lakás rendben tartása sem jelentett számára különösebb terhet. Mégis, ha a férje ennyire ragaszkodott hozzá, nem akart ellenkezni. Csakhogy hamar felmerült benne a kérdés: ha mindent mások csinálnak, ő mivel fogja kitölteni a napjait?
A személyzet Benedek közvetítésével érkezett, és meglepő gyorsasággal átvette az irányítást a háztartás felett. Amikor Lilla főzni próbált vagy rendet rakott volna, udvarias, de határozott tiltakozás fogadta. „Lilla asszony, kérem, hagyja csak! Egy ilyen rangú ember feleségének nem illik házimunkával fárasztania magát!” – hallotta újra és újra. Lassan minden teendőtől elzárták.
Eszébe jutott egy verssor a tétlenségről és az unalomról, és keserűen elmosolyodott. Valóban, a semmittevésnél kevés nyomasztóbb állapot létezik.
Egy nap a gyerekek órarendje akadt a kezébe: úszás, lovaglás, sambo, rajz, ének. Meglepve látta, mennyi élménnyel gazdagodnak nap mint nap.
– Hát ők igazán tartalmas életet élnek – jegyezte meg félhangosan. – És én miért ne tehetném ugyanezt?
Beiratkozott fitneszre, rendszeresen járt kozmetikába, majd kipróbálta a festészetet, az agyagozást és a gyöngyfűzést is. Csakhogy a sok ülés miatt a háta egyre gyakrabban fájt, így orvosi vizsgálatra ment. A klinikán azt tanácsolták neki, hogy komolyabb, rendszeres mozgásra lenne szüksége.
Ettől kezdve sorra következtek az újabb elfoglaltságok: vívás, lovaglás, golf, tenisz – és még számos más sport. Feltűnt neki egy különös egybeesés: szinte minden edző és oktató fiatal férfi volt, ráadásul kifejezetten megnyerő külsejű.
Lilla ezt azzal magyarázta, hogy az elegáns, „elit” jelzővel hirdetett klubok tudatosan alakítják így a kínálatukat: női vendégekhez férfi trénert, férfiakhoz női oktatót rendelnek. Márpedig ő kizárólag ilyen rangos helyekre járt – férje társadalmi státusza ezt diktálta.
Egy este azonban Benedek szokatlanul komoly arccal tért haza.
– Lilla, beszélnünk kell – mondta, miközben letette az aktatáskáját.
– Történt valami? – kapta fel a fejét a nő.
– Tudom, hogy lelkesedsz a sportokért, és ez rendben is van. De felmerült bennem egy kérdés: miért vesznek körül mindenhol fiatal férfiak?
Lilla értetlenül nézett rá.
– Mit jelent az, hogy körülvesznek?
Benedek elmagyarázta, hogy több üzleti partnere ugyanazokat a klubokat látogatja, és ők jelezték neki: Lilla közelében feltűnően sok ifjú, készséges férfi fordul meg. A megjegyzéseik nem voltak rosszindulatúak, de elég egyértelműek ahhoz, hogy gondolkodóba ejtsék. És Benedek most választ akart kapni.