– Gondolom, maga lehet a kórház legkapósabb orvosa – jegyezte meg a taxisofőr, miközben az oldalsó ablakon át az megyei kórház épületére bökött.
– Ugyan már! – mosolyodott el Lilla. – Én csak egy egyszerű ápolósegéd vagyok.
– Titkárnő? – próbálkozott újra Márk.
– Nem, ápolósegéd – ismételte meg határozottabban a nő.
– Mármint valami különleges, VIP-kategóriás? Extra szolgáltatásokkal? – kérdezte a férfi sejtelmes hangsúllyal.
– Szó sincs róla, fiatalember. Teljesen hétköznapi munkát végzek. Ágytálakat ürítek, felmosok, ágyneműt cserélek.
– Akkor ezt végképp nem értem… – morogta Márk, és a visszapillantó tükörben alaposabban szemügyre vette az utasát.
Nem tudta hová tenni a látványt. A nő megjelenése egyáltalán nem illett ahhoz, amit mondott magáról.
Több mint két éve szerepelt a diszpécserközpont rendszerében egy visszatérő fuvar: egy elegáns lakóparkból minden hétköznap reggel a megyei kórházig, este pedig vissza. Öt napon át, megszakítás nélkül.
Adta magát a feltételezés, hogy valamelyik jól menő főorvos jár így dolgozni. A központ munkatársai ezért megkérték a sofőröket, derítsék ki, ki az a titokzatos utas.
Kiderült, hogy egy középkorú, ízlésesen, de feltűnően drágán öltözött nő az. Ékszert nem viselt, csomag sosem volt nála.
Elindultak a találgatások.
– Talán egy rokona fekszik bent, és úgy jár be hozzá, mintha az lenne a munkája?
– Vagy egy örökség körül sündörög, nehogy más kaparintsa meg?
Amikor a diszpécserek között már komoly vita bontakozott ki, a beszédes és fiatal Márkot bízták meg azzal, hogy elegyedjen szóba a nővel, és finoman derítse ki az igazságot.
Azért figyelmeztették is:
– Ha panaszt tesz rád, mind lebukunk!
Most is a prémes kabátot, a méregdrága táskát és azokat a csizmákat nézte, amelyekért a felesége bármit odaadna.
– Mondja csak, mit szeretne kideríteni? – kérdezte Lilla halvány mosollyal.
– Ha az ápolósegédek ennyit keresnek, én is pályát váltok! – nevetett fel Márk. – Betaníthatnának.
– Ugyan, a fizetésük pontosan olyan, mint régen – kacagott a nő, elképzelve, ahogy a taxis felmosóronggyal a kezében sürög a folyosón. – Nem a pénz miatt vagyok ott. Persze kapok fizetést, de…
– Hiszen maga többet költ taxira egy hónapban, mint amennyit ott megkeres!
– Elárulok egy titkot – hajolt közelebb Lilla, suttogóra fogva a hangját. – Tulajdonképpen száműzetésben vagyok.
A sofőr döbbent arca láttán felnevetett.
– Bocsásson meg a kíváncsiskodásért – mondta Márk. – A diszpécserlányok már mindenfélét kitaláltak magáról. Nem értik, hogyan és főleg miért csinálja ezt.
– Vagyis gyanúba keveredtem, és a nép magyarázatot követel? – kérdezte Lilla derűsen.
– Pontosan! – sóhajtott a férfi.
A nő hátradőlt az ülésen, egy pillanatra lehunyta a szemét.
– Egészen fiatalon mentem férjhez – kezdte csendesen.
Lilla alig fejezte be az egészségügyi főiskolát, amikor már menyasszony volt. Nem számításból, nem meggondolatlanságból – hanem mert elsöprő, mindent betöltő szerelem költözött a szívébe.
Az édesanyja pedig kifejezetten elégedett volt a választásával, és ezt nem is rejtette véka alá. Innen indult minden.