Ilona mérgesen tette le a telefont, majd ő is kiment a kertbe. A veteményes már várta a gondoskodást: a gyomot ki kellett húzni a sorok közül, és a perzselő melegben a locsolás sem tűrt halasztást. A nap egész délelőtt kegyetlenül tűzött, a föld porzott a talpuk alatt.
Gergő időközben levágta az egyik elszáradt ágat a diófáról, és a tornác meglazult deszkáját is a helyére igazította. Mire végzett, Ilona már ebédhez készülődött. Tudta jól, mennyire rajong a veje a házi borscsért, ezért kifejezetten az ő kedvéért főzte meg.
Alig ültek asztalhoz, és emelték a kanalukat, amikor nyikorogva kinyílt az ajtó.
– Sziasztok… – hallatszott Lilla kissé bűnbánó hangja.
Gergő összevonta a szemöldökét, de nem szólt semmit, inkább tovább evett. Ilona egy székre bökött, némán jelezve, hogy üljön le. Lilla szedett magának levest, és férje mellé telepedett. A férfi látványosan arrébb húzódott néhány centiméterrel, jelezve, hogy még nem simult el benne a harag.
– Egyetek nyugodtan – állt fel Ilona. – Kimegyek, szedek egy kis málnát.
Lilla hálás pillantást küldött utána, amiért magukra hagyta őket. Amint az ajtó becsukódott, óvatosan oldalba bökte a férjét.
– Gergő… beszélhetnénk?
– Miről? – kérdezte mogorván.
– Sajnálom a tegnapit. Fogalmam sincs, mi ütött belém. Fáradt voltam az egész heti hajtástól, és rajtad vezettem le. Tudom, hogy csak örömet akartál szerezni nekem.
A férfi végül ránézett. A szemében már nem a düh villogott, inkább fáradt megbékélés.
– Jól van, megbocsátok – mondta Márk, és halvány mosoly futott át az arcán. – De egy vacsorával tartozol. Elviszel minket egy étterembe, és én majd mindent kritizálni fogok!
– Ugyan már! – nevetett fel Lilla. – Te képtelen vagy kötözködni. Neked még a legátlagosabb helyen is minden ízlik.
Mivel mindannyian Baján voltak, úgy döntöttek, a hétvégét ott töltik. Ilona legszívesebben még hosszasan kioktatta volna a lányát, de végül visszafogta magát. Amit eddig nem sikerült a fejébe vernie, azon most már úgysem változtatna. Ideje, hogy a férje tanítsa meg neki, mit jelent a kölcsönös tisztelet.
Amikor elindultak, Ilona azért halkan odasúgta a vejének:
– Ha bármi gond van, hívj fel. Tudom, hogy a lányom már felnőtt, de attól még eljövök, és rendet teszek!
Márk elmosolyodott, és megölelte.
– Észben tartom.
– És ne feledd, nálam mindig van helyed. Olyan vagy nekem, mintha a fiam lennél.
– Köszönöm, mama – felelte meghatottan.
Ilona sokáig nézett utánuk, ahogy kézen fogva sétáltak az állomás felé. Bármit is beszélnek az emberek az anyósokról, egy dolog biztos: ha egy asszony bölcsen és tisztességgel viselkedik, a veje nem ellenfelet lát benne, hanem egy második édesanyát.