Lillát sokszor még a saját lányánál is előrébb helyezte a szívében.
A lánya alapvetően kedves természetű volt, jószívű és érzékeny, ám túlságosan elkényeztetett. Ilona pontosan tudta, hogy ebben nagy része van. Gyakran engedett neki, sok mindent ráhagyott, csak hogy ne lássa szomorúnak. Később Gergő is hasonlóan viselkedett vele. Jólelkű ember volt, tele felhalmozott szeretettel, amit valakire rá akart zúdítani – és ez a valaki Lilla lett. Ha azonban most a veje egyedül érkezett hozzá Bajára, a lánya nélkül, abból csak arra következtethetett, hogy komoly gond támadt köztük.
Meg sem lepődött, amikor Márk betoppant hozzá. Hová is mehetett volna ilyen állapotban? Miután bőséges ebéddel kínálta, és látta, hogy kissé megnyugszik, óvatosan rátért arra, ami igazán foglalkoztatta.
– Mondd csak, Márk, mi hozott ilyen korán? – kérdezte csendesen.
A férfi arca elkomorult. Egy pillanatig habozott, majd hirtelen kitört belőle a panasz.
– Ne haragudjon, mama, de a lánya teljesen kikészít! Estére asztalt foglaltam egy elegáns étterembe. Meg akartam lepni, egy kis ünnepet szervezni kettőnknek. Állandóan otthon ülünk, gondoltam, jót tesz majd egy kis kikapcsolódás. Egy kellemes vacsora, utána séta a langyos nyári éjszakában…
– És mi ment félre? – kérdezett vissza Ilona.
– Már otthon elkezdődött. Nem tudta eldönteni, mit vegyen fel. Annyit vacillált, hogy elkéstünk, és mire odaértünk, a lefoglalt asztalunkat másoknak adták. Tudja, az a hely drága, oda nehéz bejutni. Lilla persze rögtön jelenetet rendezett, engem hibáztatott, amiért nem telefonáltam előre, hogy késni fogunk.
Ilona sóhajtott. Ismerős jelenet volt.
– Végül átmentünk egy egyszerűbb étterembe – folytatta Márk –, de ott sem volt jó neki semmi. Egész este zsörtölődött, mindennel baja akadt. Tűrtem, nem szóltam vissza. Vacsora után felvetettem, hogy sétálhatnánk egyet, mire nekem esett, hogy nem figyelek rá, mert észre sem vettem, magas sarkú cipő van rajta. Akkor elszakadt bennem valami. Hívtam egy taxit. Otthon pedig elmondtam neki mindazt, amit régóta magamban tartottam – hogy nem becsüli sem a törődésemet, sem a szeretetemet.
Újra összevesztek. Márk végül hajnalban felszállt az első vonatra, és Bajára utazott.
– Elválok tőle, komolyan mondom – fakadt ki indulatosan. – Már rég beadnám a keresetet, de magát hogy hagyhatnám itt egyedül?