Ilona lassan megrázta a fejét.
Soha nem emelt kezet a lányára, még akkor sem, amikor Lilla hisztisen toporzékolt gyerekként. Meg volt győződve róla, hogy a verés nem nevelési eszköz. Inkább leült vele beszélgetni, türelmesen magyarázott, próbálta jobb belátásra bírni. Most azonban önkéntelenül átfutott rajta a gondolat: talán néha szigorúbbnak kellett volna lennie, hogy a lánya megtanulja, hol a határ, és ne azokon vezesse le a dühét, akik a legközelebb állnak hozzá.
– Jól van, ne emészd magad – szólalt meg végül határozottan. – Majd én beszélek a fejével. Te pedig pihenj le egy kicsit. Ismerlek, biztosan egy percet sem aludtál az éjjel.
– Ugyan már – legyintett Márk fáradt mosollyal. – Ráérek még kialudni magam. Inkább hasznossá teszem magam. Láttam, hogy az almafa egyik ága már szinte ráhajlik a vezetékekre. Levágom, mielőtt baj lesz belőle. Aztán megnézem a tornácot is, az egyik lépcsőfok majdnem kiszakadt.
Megköszönte a reggelit és a figyelmes meghallgatást, majd átöltözött valami régi, festékfoltos ruhába, amit nem sajnált összekoszolni, és nekilátott a munkának.
Ilona az ablakból figyelte, ahogy a veje határozott mozdulatokkal dolgozik, és akaratlanul is elmosolyodott. Micsoda bolond ez a Lilla – gondolta. Nem látja, milyen kincs van mellette? Dolgos kezű, figyelmes, melegszívű férfi. Más asszony a fél karját odaadná egy ilyen társért, ő meg csak fintorog és elégedetlenkedik.
– Semmi baj – mormolta maga elé. – Majd helyreteszem.
Éppen a telefonért nyúlt volna, hogy felhívja a lányát és alaposan megmondja a magáét, amikor a készülék megszólalt. Lilla kereste.
– Hallgatlak – felelte Ilona hűvösen.
– Anya… szia. Gergő véletlenül nincs nálad? – kérdezte a lánya bizonytalan hangon.
– De igen, itt van.
– Hála az égnek! – sóhajtott fel Lilla. – Elment otthonról, szó nélkül. Nem veszi fel a telefont…
Ilona nem emelte fel a hangját, mégis érezhető volt benne a szemrehányás.
– Nem érzed ezt egy kicsit kínosnak, kislányom? A férjed meglepetést akart szerezni neked, örömet okozni. Erre te mit csinálsz?
A vonal túlsó végén csak feszülten szuszogott Lilla. Nyilván rájött, hogy Márk mindent elmondott.
– És most mit tegyek? – kérdezte végül halkan.
– Tedd rendbe, amit elrontottál. Gyere ide, és kérj tőle bocsánatot. Legközelebb pedig gondolkodj, mielőtt ok nélkül jelenetet rendezel. Hidd el, egyszer lehet, hogy nem hozzám jön vigaszt keresni, hanem egyszerűen kilép az életedből. Akkor majd késő lesz bánkódni.
– Azért mégiscsak a lányod vagyok – morogta Lilla sértetten. – Nekem kellene igazat adnod, nem a vejednek.
– Annak az oldalán állok, aki tisztességesen viselkedik – felelte Ilona nyugodtan. – És számomra Márk majdnem olyan, mintha a fiam lenne. Úgyhogy ne próbálj nekem női összetartásról beszélni.