Ismét Márk sírására riadtam fel. Az éjszaka darabokra hullott – négyszer ébredt, és minden alkalommal etettem, ringattam, pelenkát cseréltem. Mire fél hétkor András telefonja éles csipogással megszólalt, esélyem sem maradt visszaaludni.
Kikászálódtam az ágyból, magamra kaptam a köntösömet, és belenéztem a tükörbe. A hajam csapzottan meredezett, a szemem alatt sötét karikák húzódtak. Harminckettő vagyok – mégis legalább negyvennek látszottam.
András már a fürdőszobában készülődött, a víz zubogását hallottam. Kimentem a konyhába, feltettem forrni a vizet. Márk újra nyöszörögni kezdett, így felvettem, magamhoz szorítottam.
— Semmi baj, kicsim… nyugodj meg.
Lassan elcsendesedett. Ringattam, és az ablakon át a szürkülő reggelt néztem. Hét óra. Újabb nap kezdődik.
András kilépett a fürdőből, már öltönyben. Fehér inget vett fel, nyakkendőt kötött, majd az előszobai tükör előtt igazgatta a csomót.
— Tudod, mennyit költöttünk ebben a hónapban? — kérdezte, anélkül hogy rám nézett volna.
Márkkal a karomban álltam a konyhaajtóban.
— Mennyit?
— Negyvenkétezer forintot. Negyvenkettőt! Fogalmam sincs, hová tűnik ennyi pénz.
— András, a pelenka háromszáz forinttal drágább lett. A bébiétel is…
— Mindig van valami magyarázat — húzta meg a nyakkendőt. — Mindig akad egy kifogás. Egyszerűen nem tudsz gazdálkodni.
Nem válaszoltam. Csak tartottam a fiamat, és éreztem, ahogy belül összeszorul valami.
— Én napi tizenkét órát dolgozom — folytatta. — Hullafáradtan érek haza. Te pedig itthon vagy egész nap. És még a pénzt sem tudod beosztani.
— Nem „itthon vagyok” — mondtam halkan. — A te fiadról gondoskodom.
Felém fordult, és úgy nézett rám, mintha tréfát mondtam volna.
— Gondoskodsz? Így hívod? — A zsebébe nyúlt, elővett egy gyűrött százforintost. — Tessék. Száz forint. Oldd meg a mai vacsorát ebből.
A bankjegyet bámultam.
— András, ezt most komolyan mondod?
— Teljesen. — Az asztalra dobta a pénzt. — Mutasd meg, mire vagy képes. Bizonyítsd be, hogy tudsz spórolni. Vagy ez sem megy?
Felkapta az aktatáskáját, és kiviharzott. Az ajtó nagyot csapódott utána.
Ott maradtam a konyhában. A hűtő egyhangúan zümmögött, Márk szuszogott a vállamon. A százforintos ott hevert az asztalon.
Először a sírás fojtogatta a torkomat. Diplomám van. Fordítóként dolgoztam egy nagy cégnél. Most pedig a férjem odavág elém egy százast, hogy bizonyítsam: nem vagyok naplopó.
Aztán valami más tört fel bennem. Hideg, metsző düh.
Óvatosan visszafektettem Márkot a kiságyába.