– A családi birtokunkról van szó – tette hozzá Balázs nyugodt, már-már büszke hangon. – Még a dédapám építtette. Márk gyerekkora óta rajong érte.
Lilla alig tudta visszafojtani a mosolyát, amikor meglátta az édesanyja arcán átfutó döbbenetet. A jelenet azonban akkor érte el a tetőpontját, amikor Márk előhúzott egy elegáns borítékot a zakója belső zsebéből, és ünnepélyesen megszólalt:
– Kedves Szüleink! Szeretettel meghívunk benneteket az új otthonunk avatójára…
Lilla ekkor érezte igazán, hogy a régi sérelmek ideje lejárt.
– Már egy hét múlva sort kerítünk rá – folytatta Márk. – Addigra a nyugati szárny felújítása is befejeződik. A nektek szánt szobák már most berendezve várnak.
– A… nyugati szárnyban? – kérdezte Zsuzsanna rekedten.
– Onnan nyílik a legszebb kilátás a parkra – bólintott Krisztina derűsen.
Zsuzsanna arca elsápadt, keze ösztönösen a mellkasához kapott.
Lilla riadtan lépett volna hozzá, de az anyja egy apró kézmozdulattal jelezte, hogy nincs szükség segítségre. Lassan felállt, kihúzta magát, majd határozott léptekkel elindult a terem kijárata felé.
– Anya! – Lilla azonnal utána sietett.
Az előcsarnokban találta meg, a falat betöltő hatalmas tükör előtt. Zsuzsanna homlokát a hűvös üveghez érintve állt mozdulatlanul.
– Anyu… minden rendben? – kérdezte halkan Lilla.
Zsuzsanna megfordult. Könnyek csorogtak végig az arcán.
– Bocsáss meg nekem, kislányom – suttogta megtörten. – Hogy viselkedhettem így? Hogy lehettem ennyire… igazságtalan?
Lilla közelebb lépett, és gyengéden átölelte.
– Csak féltettél engem – mondta csendesen.
– Féltettelek? – Zsuzsanna keserűen felnevetett. – Úgy viselkedtem, mint valami rosszindulatú piaci pletykafészek! Megbántottam Márkot, sértéseket vágtam a fejéhez… És a szüleit is lenéztem.
Egy pillanatra elhallgatott, majd megrázta a fejét.
– Közben meg… ilyen emberek. És az a ház Veszprémben… Én meg mit képzeltem!
– Márk nem haragtartó – mosolygott Lilla biztatóan. – És látod, milyen kedvesek a szülei is.
– Látom – bólintott Zsuzsanna. – Most már tisztán látom. Tévedtem. Mindenben. Márkkal kapcsolatban… az esküvőt illetően… mindenben.
– Akkor zárjuk le – felelte Lilla határozottan. – Az a fontos, hogy beláttad. Menjünk vissza, mielőtt még mindenki értünk aggódik.
Zsuzsanna elővett egy zsebkendőt, megtörölte a szemét, majd mély levegőt vett, és újra kiegyenesedett.
– Visszamegyünk. De előbb bocsánatot kérek Márktól. És a szüleitől is. Tartozom nekik ennyivel.
– Lesz rá idő – kacsintott rá Lilla. – Egy egész élet áll előttünk. Lesz alkalom kibékülni, megismerni egymást… igazi családdá válni.
Karöltve indultak vissza a díszterembe – anya és lánya. Két külön világ, mégis ugyanabból az anyagból formálva.
Az ünnepi asztalnál ott várta őket a szerető férj, a megértő apa, és az új rokonok, akik készek voltak befogadni közéjük még egy kissé makacs, de a lányát határtalanul szerető édesanyát is.
Végső soron nem erre vágyik minden anya? Hogy a gyermeke boldog legyen?
Még akkor is, ha az a boldogság egészen más alakban érkezik, mint ahogyan azt valaha elképzelte.