– Szeretnék megosztani veletek egy örömhírt – folytatta Márk, és a hangjában alig leplezett izgatottság csengett. – A szüleimnek mégis sikerült eljönniük az esküvőnkre.
Bármelyik pillanatban ideérhetnek…
Lilla döbbenten meredt rá. Erről egyetlen szót sem említett korábban. Úgy érezte, mintha hirtelen kicsúszott volna a talaj a lába alól. A szeme sarkából észrevette, hogy az édesanyja arca megfeszül, ajkai vékony vonallá préselődnek.
Lilla ideges mozdulattal eligazította a ruháját, majd megnyomta a szülei lakásának csengőjét. Márk mellette állt, kezében egy csokor bazsarózsával, és biztatóan megszorította a lány karját.
– Nyugi, nem lesz semmi baj – súgta halkan. – A te szüleid sem lehetnek félelmetesebbek, mint az egyetemen a közgazdasági tanszék dékánja.
Lilla halványan megrázta a fejét.
Bárcsak tudná, mire számíthat…
Az ajtó kitárult, és Zsuzsanna magas alakja jelent meg a küszöbön. Tekintete azonnal végigmérte Márkot – éles, vizslató pillantással, mintha egy kirakatba tett árut értékelne.
– Végre ideértek – jegyezte meg köszönés helyett, elnyújtva a szavakat. – Már kezdtünk aggódni.
A tágas nappaliba kísérte őket, ahol minden a szigorú rendre és a változatlanságra utalt. A bútorok pontosan kimért helyükön álltak, a dísztárgyak szemmel láthatóan naponta portalanítva sorakoztak. A nehéz bársonyfüggönyök, a csillogó kristálycsillár és a sötét, faragott tálalószekrény mind azt sugallták: itt semmi sem történik véletlenül, és semmi sem változik.
Gergő felállt a fotelből, amikor meglátta őket. Feleségével ellentétben őszinte mosollyal lépett Márk elé, és határozott kézfogással üdvözölte.
– Örülök, hogy megismerhetlek, fiam. Lilla már sokat mesélt rólad.
– A megtiszteltetés az enyém – felelte Márk, és átnyújtotta a virágcsokrot Zsuzsannának. – Ezt önnek hoztam.
Az asszony ajkai alig észrevehetően lebiggyedtek, miközben szemügyre vette a virágokat.
– Bazsarózsa? Szeptemberben? – kérdezte hűvös hangsúllyal. – Nos, mindegy… köszönöm. Fáradjatok az asztalhoz, kihűl az étel.
A vacsora alatt Zsuzsanna szinte kihallgatást tartott. Kérdései pergőtűzként záporoztak: hol tanult, jelenleg mivel foglalkozik, mik a tervei a jövőre nézve. Márk nyugodtan, megfontoltan válaszolt, de Lilla észrevette, hogy a villa nyele enyhén remeg az ujjai között.
– És a szüleid? – érdeklődött az asszony selymes hangon, miközben bort töltött a poharába. – Mivel foglalkoznak? Hol élnek?
– A megyében laknak – felelte röviden Márk. – Van egy házunk.
– Értem – váltott jelentőségteljes pillantást a férjével Zsuzsanna. – Tehát egy kis vidéki házikó?
Milyen meghitt.
Lilla arca lángba borult.
– Anya, kérlek! – fakadt ki.
– Ugyan, mit mondtam? – tárta szét a karját ártatlannak tűnően Zsuzsanna. – Nem ítélkezem, csupán szeretném tudni, kire bízzuk az egyetlen lányunkat.
– Zsuzsa… – próbálta csillapítani Gergő. – Talán nem most kellene…
– Dehogynem! – húzta ki magát az asszony mereven. – Az anyja vagyok. Jogom van minden részletet ismerni!
A vacsora feszülten ért véget. Amint Márk elköszönt, és az ajtó bezárult mögötte, Zsuzsanna szinte azonnal a lányához fordult, és a visszafojtott indulat egyetlen pillanat alatt felszínre tört.