— …hanem azért, mert már három mikrokölcsön lóg a nyakadon, és két végrehajtási eljárás is fut ellened.
Benedek arca egy pillanat alatt elszürkült. Andrea a mellkasához kapott, mintha hirtelen elfogyott volna körülötte a levegő.
— Takarodjatok! — sziszegte rekedten. — Azonnal kifelé! Soha többé ne lássalak benneteket itt! Megátkozlak mindkettőtöket!
Szó nélkül felálltunk. Márk higgadt mozdulattal eligazította a zakóját, mintha csak egy üzleti tárgyalás ért volna véget. Én közben Ákosra pillantottam. A macska a sarokban feküdt, lehunyt szemmel, szaggatottan lélegezve.
— Elmegyünk — mondtam nyugodt, de határozott hangon. — De a macskát visszük magunkkal.
— Micsodát? — hökkent meg Andrea. — Azt a csontsovány dögöt? Vigyétek csak! Akár most az utcára is kitehetitek, legalább nem bűzlik tovább nálam!
Odamentem, levettem a drága selyemsálamat, és óvatosan beburkoltam vele a koszos, nyomorúságszagú kis testet. A cica erőtlenül felnyávogott, majd teljes súlyával hozzám simult — olyan könnyű volt, mintha alig lenne benne élet.
— Aztán ne sírjatok, ha tönkremegy a sálatok! — vetette oda kárörvendően Andrea. — Sok pénz, semmi ész!
— Egy sálat ki lehet tisztíttatni — feleltem, és egyenesen a szemébe néztem. — De a lelkiismeretet nem veszik be a tisztítóban.
Kiléptünk a lépcsőházból. A kinti hideg, friss levegő úgy csapott arcon, mintha lemosná rólunk a dohos falak és a kapzsiság szagát. Márk kinyitotta az autót, segített beülni, ügyelve, hogy a karomban tartott kincs biztonságban maradjon.
— Jól vagy? — kérdezte, miközben kihajtott az udvarról.
Ránéztem, aztán a térdemen pihenő macskára, aki már csendesen szuszogott a melegben. Elmosolyodtam.
Eltelt egy hónap.
Benedek nagyra tervezett „vállalkozása” sosem indult el. A követeléskezelők hamar utolérték, most egy raktárban pakol, hogy törlessze a felhalmozott adósságait. Andrea kétszer is próbált hívni, hol sírva, hol szemrehányó hangon, de a száma azóta tiltólistán van. Állítólag a házban azt terjeszti, hogy kifosztottuk, csakhogy a szomszédok jobban ismerik őt, mint hinné.
És Ákos… kiderült, hogy nem is Ákos. Az állatorvos szerint fajtatiszta szingapúri macska, csak szinte éhen halt. Új nevet kapott: Balázs. Ma már három kilót nyom, a bundája selymesen csillog, a tekintete pedig méltóságteljes és nyugodt.
Balázs rajong Márkért. Amikor a férjem a számítógépnél dolgozik, a macska az asztalon hever mellette, mint egy elegáns, doromboló papírnehezék.
Tegnap este őket figyeltem, és arra gondoltam, milyen furcsa, hogy néha épp a rokonok jelentenek próbát az életben. Az ő kicsinyességük tükrében válik igazán láthatóvá, mennyit ér az, aki mellettünk áll.
Jegyezzétek meg: a határok nélküli jóság nem erény, hanem meghívó a ragadozóknak. Tanuljatok meg tisztán és hangosan nemet mondani. Ha pedig önzőnek vagy kegyetlennek bélyegeznek, miután többé nem hagyjátok, hogy lábtörlőként használjanak — akkor valószínűleg jó úton jártok. És igen: sokkal hálásabb dolog egyetlen macskát etetni, mint egy egész csapat szemtelen rokont. A macska legalább dorombol érte. A rokonok csak még többet kérnek.