– Képzeld, szívem, meglepetésből hamarabb jöttem haza a városba! Már taxiban ülök, legfeljebb tíz perc, és ott vagyok.
– Eszter… figyelj… – hebegte Gábor. – Én szeretlek, de ti ketten annyira hasonlítotok… teljesen összezavarodtam.
Eszterben felvillant, hogy talán hűtlen hozzá, de arra álmában sem gondolt volna, kivel. Az egész helyzet abszurdnak tűnt, mintha valaki rossz tréfát űzne vele.
– Ne magyarázkodj – felelte halkan. Hirtelen minden közömbössé vált. Nem maradhatott egy fedél alatt két emberrel, akik elárulták. – Később majd átjössz a holmimért. Most egyedül akarok lenni.
– Tessék? Mit csináljunk? Eszter mindjárt ideér, elég nagy meglepetés lesz.
– Fogalmam sincs. Talán kezdjük azzal, hogy felöltöztök!
Tanácstalanul álltak a nappali közepén. Az ágyat tegyék rendbe? Tüntessék el a meghitt este nyomait? Gyűjtsék össze azokat a tárgyakat, amelyeknek semmi keresnivalójuk nem volt ott?
Reménytelen vállalkozás. Tíz perc alatt lehetetlen mindent eltakarítani. Nem maradt más, mint vállalni a helyzetet, és nyugodtan szembenézni a váratlanul betoppanó lakótárssal. De előbb ruhát kellett ölteniük.
Két héttel korábban Eszter búcsúcsókot adott a férjének, majd elutazott a tengerhez, hogy meglátogassa Rékát. Már napok óta a sós levegőt, a forró napsütést, az édes gyümölcsöket és az éjszakába nyúló beszélgetéseket várta, amelyek annyira hiányoztak neki, mióta elköltözött.
Az örömét csupán egyetlen dolog árnyékolta be: Gábor az utolsó pillanatban kapott egy sürgős, ám igen jól fizető munkát. A részleteket Eszter nem értette, csak annyit tudott, hogy a férje emiatt nem tarthat vele.
Gábor azzal biztatta, talán egy hét alatt lezárja a legfontosabb feladatokat, és utánuk utazik. Eszter szeretett volna hinni neki, de már nem először fordult elő, hogy a „halaszthatatlan ügyek” Debrecenhez láncolták. Mindig azt ígérte, hamarosan csatlakozik, végül mégis egyedül töltötte a szabadságát.
Valójában ez önmagában nem jelentett gondot. Eszter önálló, talpraesett nő volt, aki feltalálta magát egyedül is. Elfoglaltságot mindig talált, és a társaság sem hiányzott.
Mégis arra vágyott, hogy több közös élményük legyen. Csakhogy a munka elsőbbséget élvezett. Közösen döntöttek úgy, hogy előbb nagyobb lakásra gyűjtenek, és csak azután gondolkodnak gyereken. A célhoz pénz kellett.
Réka eperrel a kezében, hangos örömkiáltással fogadta a repülőtéren. Hosszú ölelés után az autóhoz sétáltak.
– Hol marad már megint a te Gáborod? Másodszor jössz nélküle. Már azt sem tudom, hogy néz ki.
– A szokásos: dolgozik.
Réka elmosolyodott.
– Egyáltalán nem kíméli magát.
Eszter halványan visszamosolygott. Mit is felelhetett volna erre?
– Viszont legalább senki sem zavar bele az esti csacsogásba. Hallottad? Dóra újra válik. Harmadszor ment férjhez, és még mindig nem találja a boldogságot…
– Komolyan?
A könnyed pletykálás teljesen magával ragadta Esztert, és egy időre megfeledkezett arról, hogy ismét egyedül tölti a nyaralását.
A tengerparti naplemente lélegzetelállító volt. A nap lassan alábukott a hullámok mögé, aranyló fénybe vonva a vizet. Ilyenkor Eszter mindig arra gondolt, mennyire kár, hogy nem lett festő. Jó lett volna mindezt vászonra vinni. Ám festékei és ecsetei nem voltak – maradt hát a fényképezés, hogy valamiképp mégis megőrizze ezt a pillanatot.