Eszter még mindig a lebukó nap aranyló fényében gyönyörködött, és újra átfutott rajta a gondolat: mennyivel más lenne, ha festeni tudná ezt a látványt. Ecsettel talán visszaadhatná a hullámok peremén csillanó fényt, az ég bíborba hajló színeit. De festék és vászon híján maradt a telefonja.
Előhúzta a készüléket, megnyitotta a kamerát, és gondosan beállította a horizontot. A kijelzőn minden tökéletesnek látszott. Már épp megérintette volna az exponáló ikont, amikor egy sötét alak lépett a képbe, és kettévágta a kompozíciót.
– Elnézést, szépségem, lefotózhatlak a naplementében? – szólalt meg egy férfihang.
Eszter bosszúsan fordult felé. A férfi nagyjából egykorú lehetett vele, talán néhány évvel idősebb. Első pillantásra még helyesnek is tűnt, de a tönkretett felvétel miatt most nem volt kedve kedvesnek lenni.
– Nem, köszönöm – felelte röviden, majd újra a képernyőre koncentrált.
– Miért vagy ilyen elutasító? – jegyezte meg halkan Réka. – Látszik rajta, hogy tetszel neki. Csak béna a kezdésben.
– Szó sem lehet róla, Réka. Férjnél vagyok.
– Tudom. De a férjed most sem tartott veled, mert dolgozik. Te pedig megint úgy mész vissza Debrecenbe, hogy igazából ki sem pihented magad.
– Akkor sem csalom meg – mondta Eszter határozottan.
– Ki beszél itt megcsalásról? – legyintett Réka. – Lehet ezt könnyedén is. Egy kis beszélgetés, pár bók, némi figyelem. Aztán hazatérsz a férjedhez ragyogva, feltöltődve. Néha ennyi is elég.
Eszter nem válaszolt azonnal. Kényelmetlenül érezte magát a gondolattól is, mégis ott motoszkált benne, amit a barátnője mondott. Talán tényleg nem bűn beszélgetni valakivel. Egy kávé, egy séta – ezek önmagukban még nem jelentenek hűtlenséget. Csak új ismeretség, semmi több.
Az este további részében is ezen töprengett.
Másnap a parton ismét összefutottak a férfival. Amikor észrevette őket, széles mosoly terült szét az arcán, mintha valóban örülne a viszontlátásnak. Kisvártatva odalépett hozzájuk három pohár jeges limonádéval.
– Gondoltam, jól esne valami hűsítő – mondta.
– De még mennyire! – válaszolta Réka Eszter helyett is, és úgy húzódott arrébb, hogy a férfi közéjük ülhessen. – Réka vagyok, ő itt Eszter, Debrecenből. És te?
– Márk. Szegedről jöttem, ami majdnem Debrecen – nevetett. – Mondhatni, szomszédok vagyunk.
Eszter halványan elmosolyodott. Titokban abban reménykedett, hogy a férfi az ország túlsó végéből érkezett, így ha kellemetlenné válna a helyzet, egyszerűen soha többé nem keresztezik egymás útját. De Szeged túlságosan közel volt ahhoz, hogy ez megnyugtassa.
Réka máris lendületbe jött.
– És mivel foglalkozol?
– Programozó vagyok, Debrecenben dolgozom. A bátyámmal nyaralok itt.
– Na végre! – csapta össze a kezét Réka. – Akkor nem csak ti ketten beszélgettek majd szakmai dolgokról. Hol van a testvéred?
– Benedek most kirándulni ment. Nem rajong a strandolásért. Őszintén szólva, én is vele tartottam volna, de bíztam benne, hogy a parton izgalmasabb társaságra lelek.
Réka kacér mosollyal reagált, Eszter pedig ismét zavarba jött. Érezte, hogy barátnője szándékosan tereli ebbe az irányba a helyzetet.
– Figyeljetek – szólalt meg végül Réka határozottan. – Mi lenne, ha este átjönnétek hozzám? Van egy kis házam pár percre innen. Kert, grillező, minden adott. Hozzátok Benedeket is, és ismerkedjünk meg közelebbről.