— …és a tulajdonos teljes joggal felszólíthatja az érintettet, hogy haladéktalanul távozzon az ingatlanból.
— És mi lesz a holmimmal? — intett Gábor a sarokba dobott sporttáskára.
— Összeszedi, ami az öné, és azonnal elhagyja a lakást — válaszolta a rendőr tárgyilagosan. — Ha ennek nem tesz eleget, az már jogellenes bent maradásnak számít.
Ebben a pillanatban megszólalt Gábor telefonja. A kijelzőn az édesanyja neve villogott.
— Igen, anya — szólt bele, miközben bizonytalan pillantást vetett a járőrre.
— Gáborkám, mi történik? Ugye nem aláz meg az a lány?
— Anya, ez most nem ilyen egyszerű…
Mónika hangja olyan erőteljesen harsant a vonal túlsó végén, hogy a szobában állók mind tisztán hallották.
— Hogyhogy nem egyszerű? Kidobott? Akkor hagyd ott! Majd megtanulja, milyen egyedül! Elkényeztetett, hálátlan teremtés!
Eszter egy határozott mozdulattal kivette a készüléket Gábor kezéből.
— Mónika, Eszter vagyok. A fia az én kérésemre távozik a lakásomból. És szeretném megnyugtatni: már azelőtt sem fáztam, hogy megismertem volna őt.
Azzal bontotta a hívást, és visszanyújtotta a telefont.
— Ideje összepakolni — szólalt meg a rendőr. — A helyzet egyértelmű.
Gábor némán kezdte a táskájába gyömöszölni a ruháit. A fürdőszobából összeszedte a pipereholmiját, a nappaliból a töltőket és apróbb tárgyakat. A konyhaasztalon maradt a kávéfőző.
— Az is a tiéd — jegyezte meg Eszter szárazon.
— Maradhat. Használd nyugodtan — morogta a férfi.
— Nem kérek belőle.
Egy ingerült mozdulattal a hátizsákjába tuszkolta a gépet, majd felrántotta a cipzárt. Kivitte a csomagjait az előszobába, magára kapta a kabátját. Az ajtóban még egyszer visszanézett.
— Ezt még megbánod, Eszter. Mindent megtettem érted.
— Aki valóban tisztel valakit, az nem sajátítja ki a másik tulajdonát — felelte higgadtan.
Gábor a kulcsot a falhoz csapta, majd kiviharzott. Eszter azonnal bezárta az ajtót, elfordította a zárakat, és a rendőrhöz fordult.
— Köszönöm a segítségét. Szükséges bármit aláírnom?
— Nem. Minden a jogszabályok szerint zajlott. Ha ismét engedély nélkül jelenik meg, hívjon bennünket, és hivatalos eljárás indul.
Amikor a rendőr is távozott, a lakásra csend borult. Szokatlan volt, mégis felszabadító. Senki nem szólt bele, mit hova tegyen, nem hangzott el kritika a vacsora ízéről, és nem rendezte át senki a fiókjait.
Vizet tett fel forrni, és halk zenét indított. A fürdőszobában csak a saját kozmetikumai sorakoztak, az előszobában nem hevertek férficipők. A konyhaasztalon pedig végre üres lett a felület.
Este tízkor üzenet érkezett Gábortól.
„Eszter, ugye átgondoltad? Beszélhetnénk normálisan.”
Elolvasta, majd válasz nélkül törölte.
Egy órával később újabb értesítés villant fel.
„Rájöttem, hogy hibáztam. Találkozzunk holnap?”
A szöveg végét sem nézte meg, már törölte is.
Fél tizenkettőkor ismét pittyent a telefon.
„Nem akarsz egyedül maradni. Jó volt együtt.”
Eszter némította az értesítéseket, és lefeküdt. A saját ágyában, a saját terében, idegen jelenlét nélkül.
Másnap a megszokott időben ébredt. Kávét főzött a török főzőben, és rájött, hogy az íze sokkal gazdagabb, mint a gépi változaté. Nyugodtan készülődött: a fürdőszoba szabad volt, és senki nem kommentálta a ruháját.
A következő napokban üzenetek sora érkezett Gábortól. Nem nyitotta meg egyiket sem; amint meglátta a nevét, törölte az értesítést. Idővel ritkultak a próbálkozások.
Hétvégén rendet rakott a gardróbban, visszaállította a megszokott rendszert. A sarokban talált egy ottfelejtett pólót. Gondolkodás nélkül a szemetesbe dobta. Vett egy élénk színű ágyneműt is — olyat, amit Gábor biztosan túl harsánynak tartott volna.
A munkahelyén váratlan lehetőséget kapott: egy jelentős ügyfél projektje miatt két hétre másik városba kellett utaznia. Korábban mindig elhárította az ilyen hosszabb kiküldetéseket. Most habozás nélkül igent mondott.
Tíz nappal később, miközben a bőröndjét pakolta, újabb üzenet érkezett.
„Eszter, legalább találkozzunk egyszer, hogy megbeszéljük.”
Ezúttal válaszolt.
„A beszélgetéseidet tartsd meg édesanyádnak. Én nem üzemeltetek ingyenes szállást.”
Több üzenet nem jött.
Eszter lezárta a bőröndöt, átnézte az iratait. A lakás rendezett volt — az ő szabályai szerint. Nem maradtak idegen tárgyak, sem idegen elvárások. Másnap indul a repülő, új feladat, új perspektívák.
Az ablakpárkányon ott állt a kollégáitól kapott kaktusz. Szerény növény, kevés törődést igényel, mégis kitartó. Pont megfelelő egy önálló, elfoglalt ember számára.
Eszter halványan elmosolyodott, lekapcsolta a villanyt, és ágyba bújt. Másnap új fejezet kezdődik — hívatlan vendégek, tolakodó anyák és önjelölt lakók nélkül. A lakás ismét otthonná vált, nem pedig menedékké azoknak, akik a szívességet összetévesztik a kihasználással.