Eszter szólni akart, hogy egyáltalán nincs felkészülve látogatók fogadására, de Mónika már el is köszönt, és bontotta a vonalat.
— Gábor, az édesanyád közölte, hogy a hétvégén idejönnek — mondta Eszter, amikor a férfi befejezte a beszélgetést.
— Igen, szeretne rendesen megismerni téged. Ne csinálj ebből ügyet, csak egyetlen napról van szó.
— Nekem más programom volt szombatra. Nem készültem vendégekre.
— Miféle program? Körmös? — legyintett Gábor. — Majd átteszed. A család előrébb való.
A „család” szó élesen csengett Eszter fülében. Miféle család? Három hónapja találkoznak, Gábor átmenetileg költözött hozzá a felújítás miatt, és most úgy beszél, mintha közös életet építenének.
Szombat délelőtt, épp amikor indulni készült a manikűröshöz, megszólalt a kapucsengő. Az ajtó előtt két ötvenes éveiben járó nő álldogált, telepakolt szatyrokkal.
— Megérkezett anyuci! — kiáltotta vidáman Gábor, aki fürdőköpenyben lépett ki a fürdőszobából. — Ő itt Katalin néni, anya testvére. Pár napig maradnak nálunk.
Nálunk. A szó visszhangzott Eszter fejében, és megérezte, ahogy megfeszül a háta.
Mónika testes, határozott fellépésű asszony volt, erős hanggal és fürkésző tekintettel. Katalin alacsonyabb, de legalább olyan energikus. Alighogy beléptek, máris szemrevételezni kezdték a lakást, mintha ellenőrzést tartanának.
— Gáborkám, te hol hajtod álomra a fejed? — kérdezte Mónika, benézve a szobába.
— A kanapén alszom mostanában. Eszternek csak egy keskeny ágya van.
— Értem — biccentett az anya, majd sokatmondó pillantást vetett Eszterre. — Mi Katalinnal elfoglaljuk a kanapét. Te pedig teríts magadnak valamit a földre.
Eszter a folyosón állt a táskájával, és nem akarta elhinni, amit hall. A saját otthonában osztják be az ágyakat, Gábor pedig gondolkodás nélkül helyesel.
— Ugye nem gond, Eszter? — fordult felé a férfi. — Csak néhány napról beszélünk.
— Épp indulni készültem — mondta bizonytalanul.
— Ugyan, hova? — legyintett Mónika. — Inkább főzz valami rendeset. Egy jó bableves például jól esne az út után. És süthetnél pogácsát is. A vendéget így illik fogadni.
Eszter Gáborra nézett segítségért, de a férfi csak bocsánatkérően elmosolyodott, és megvonta a vállát.
A hétvége kínkeservesre sikerült. A két rokon kisajátította a nappalit, a tévét ordíttatták, és folyamatosan teát, süteményt vagy meleg ételt kértek. Mindenbe belekötöttek: a portörlésbe, a bútorok elrendezésébe, még abba is, milyen csatornát néz Eszter esténként.
— Nálunk otthon egészen más rend uralkodik — jegyezte meg Mónika, miközben végigsimított a könyvespolcon. — Gábor a tisztasághoz szokott. És egy férfit rendesen kell etetni.
Gábor természetesnek vette az anyja kritikáit, időnként még egyet is értett vele. Eszter pedig úgy érezte, mintha albérlő lenne a saját lakásában.
Hétfő reggel végre elutaztak. Eszter udvariasan elköszönt, majd amikor becsukta mögöttük az ajtót, mély csend telepedett a lakásra. Olyan csend, amely napok óta hiányzott.
Gábor sietve indult dolgozni, esélyt sem adva egy komoly beszélgetésre. Eszter egész nap emésztette magát. Este, amikor a férfi hazaért, nem halogatta tovább.
— Gábor, beszélnünk kell. Most.
— Miről? — kérdezte, miközben a kávéfőzővel bíbelődött, és rá sem nézett.
— Arról, hogy három hete itt élsz. Nem járulsz hozzá a költségekhez, nem vásárolsz be, mégis úgy viselkedsz, mintha ez a te lakásod lenne.
— Mintha az enyém lenne? — fordult felé meglepetten. — Hiszen segítek. Néha főzök is.
— Közben bírálod, hogyan élek, átrendezed a dolgaimat, és előzetes egyeztetés nélkül idehívod a rokonaidat. Az édesanyád pedig úgy osztotta az utasításokat, mintha ő lenne a tulajdonos.
— Miért csinálsz ebből elszámolást? — nevetett fel erőltetetten Gábor. — Olyanok vagyunk, mint egy család. Ami az enyém, az a tiéd, és fordítva. A lakás is régóta közös.
A mondat súlya szinte fizikailag érte Esztert. Pár másodpercig csak nézte a férfit.
— Közös? — ismételte halkan. — Te fizeted a hitelt?
— Nem, de…
— A rezsit? A bevásárlást? Az internetet?
— Ne légy már ennyire számító! Szerető emberek között nem filléreznek.
Eszter hangja most már nyugodt volt, de jeges.
— A szeretet nem jogosít fel senkit arra, hogy egy idegen lakásra azt mondja: „ez már a miénk” — felelte határozottan.