— AZ ÉN ágyamban! Mocskos bakancsban! És még az ÉN naplómat lapozgatja! — csattant fel Evelin, hangja már nem remegett, inkább jegesen csengett.
— Ugyan már! — legyintett Lilla megvetően. — Az ágynemű mehet a mosásba. Naplót pedig ki ír manapság? Olyan gyerekes dolog.
Evelinben ekkor végleg átszakadt valami. Az a vékony határ, amely eddig visszafogta, egyszerűen megszűnt létezni.
— ELÉG VOLT! — tárta ki sorra az ablakokat, hogy beáradjon a hideg levegő. — Nagytakarítás lesz! És ti mind eltűntök innen! Azonnal!
Határozott léptekkel bevonult a vendégszobába, felkapta a legnagyobb bőröndöt, és válogatás nélkül kezdte beledobálni a szétszórt ruhákat, cipőket, kozmetikumokat.
— Megőrültél? — kiáltotta Balázs, miközben az inge után kapott, amit Evelin épp a táskába gyömöszölt.
— Most teszem meg azt, amit már három hete meg kellett volna! — felelte metszően. — Kifelé! Mindannyian!
— Evelin! — jelent meg az ajtóban Ágnes, arca dühösen megfeszült. — Azonnal hagyd abba ezt a cirkuszt!
— Ágnes, minden tiszteletem mellett: ön is menjen! — vágta rá Evelin, miközben Lilla sminkkészletét is a bőröndbe söpörte.
— Márk! — visított Emese. — Csinálj már valamit a kezelhetetlen feleségeddel!
— Éva, állj meg! Ők a családom! — próbált közbelépni a férfi.
Evelin felé fordult, Emese gurulós bőröndjét maga előtt tolva.
— Remek. Akkor vidd a családodat, és menj velük együtt!
— Azt akarod, hogy elhagyjam a saját otthonomat?
— Azt akarom, hogy dönts! — felelte keményen. — Vagy te vagy itt a férfi, aki kiáll a saját házáért, vagy maradsz anyuci engedelmes kisfia, aki hagyja, hogy idegenek lepjenek el mindent. Van egy heted. Pontosan hét napod.
— Nem rakhatsz ki minket! — háborgott Lilla. — A jegyünk csak jövő hétre szól!
— Cseréljétek át! — csapta ki az utolsó táskát is a folyosóra. — Vonat, busz, stoppolás — teljesen mindegy!
Az ajtót határozott mozdulattal becsukta, majd kétszer ráfordította a kulcsot.
— Evelin! Nyisd ki azonnal! — dörömbölt kívülről Márk. — Ehhez nincs jogod!
— Dehogynem! Ez a lakás az enyém, még az esküvő előtt vettem! — kiáltotta vissza. — Egy heted van, Márk. Gondold át, mi a fontosabb!
— Nem hagyjuk annyiban! — rikácsolta Emese a folyosóról.
— Dehogynem. És ide többé nem teszitek be a lábatokat — felelte Evelin, majd felhangosította a zenét.
Az elkövetkező három nap szinte ünnep volt a számára. Lassan, alaposan rendbe tette a lakást, kidobta a szemetet, kimosta az ágyneműt, és minden tárgyat visszatett a helyére. A csend felszabadítóan hatott rá. Azt evett, amit megkívánt, azt nézett a tévében, amit szeretett volna, és senki sem tett gúnyos megjegyzéseket arra, hogy „önző” vagy „nem elég családcentrikus”.
A negyedik napon Norbert, a szomszéd csengetett rá.
— Minden rendben? — kérdezte aggódva. — A rokonaid már órák óta a lépcsőházban vitáznak. Ágnes mindenkinek panaszkodik, hogy milyen hálátlan meny vagy.
Evelin épp citromos süteményt evett, és nyugodtan felelt:
— Panaszkodhat, ahol akar. Csak ne az én lakásomban.
— És Márk? Ő is velük van?
— Úgy sejtem, igen. Meghozta a döntését.
Norbert felsóhajtott.
— Nem gondoltam volna, hogy idáig fajulnak a dolgok.
— Nem fajultak el — rázta meg a fejét Evelin. — Egyszerűen lezárultak.
Pont egy hét múlva üzenet érkezett Márktól:
„Éva, igazad volt. Elviseletlenek. Emese már anyámmal is összeveszett, Lilla eltörte a kedvenc vázáját, és még a szomszédokkal is összetűzésbe került. Hazamehetek?”
A válasz rövid volt:
„Nem.”
Azonnal jött a következő üzenet:
„A férjed vagyok! Család vagyunk!”
„Az voltunk. A válókeresetet már előkészítettem. Holnap beadom.”
„Ne csináld ezt! Meg tudjuk beszélni! Találhatunk megoldást!”
„Három hete még lehetett volna. Most már késő.”
„Nem találsz nálam jobbat!”
„Ez a legjobb hír, amit ma hallottam. Pont ilyet nem is keresek.”
Másfél hónappal később Norbert ismét átjött egy kávéra, és elégedett mosollyal telepedett le a fotelbe.
— Hallottad, mi lett a volt rokonsággal? — kérdezte.
Evelin kíváncsian nézett rá.
— Mesélj.
— Emese és a családja beperelték Márkot. Kiderült, hogy ideiglenesen mindannyiukat az anyjához jelentette be, hogy bizonyítsa, mennyire gondoskodó. Most nem tudja őket csak úgy kijelenteni. Cserelakást követelnek.
— Ez komoly? — vonta fel a szemöldökét Evelin.
— Teljesen. Ágnes naponta jelenetet rendez, hogy költözzenek ki, de eszük ágában sincs. Lilla még a barátját is odavitte. A kétszobás lakásban már szinte tábor van.
Evelin elmosolyodott, és belekortyolt a kávéjába. A lakás körülötte tiszta volt, rendezett és csendes.
— Úgy látszik, a karma dolgozik — mondta halkan.
— Tessék? — kérdezett vissza Norbert.
— Semmi különös. Csak néha helyreáll a világ rendje.